17.1 C
Körmend
2020. augusztus 6.

Latinovics távozik, Hujdurovics érkezik

0

Július 7-én hivatalossá vált, hogy a következő szezonban Momcsilo Latinovics sem lesz a csapatunk tagja, mert a klub a játékos kérésére felbontotta szerződését. A honosított kosaras 20 bajnoki mérkőzésén segítette a csapatot, a vezetőség ezúton is köszöni Momcsilo itteni munkáját és sok sikert kíván neki a továbbiakban!

A távozó mellett egy érkező is van, hiszen a mai napon egy új játékos kötelezte el magát csapatunkhoz és kezdi majd meg az új szezont Teo Csizmics irányítása alatt. Aláírta ugyanis egy éves szerződését a bosnyák Nermin Hujdurovics, aki az elmúlt idényben Nyíregyházán szerepelt, és a hazai bajnokság legponterősebb (mérkőzésenként átlag 22,8 pont) illetve az index-pontok alapján legértékesebb (29,6 indexpont meccsenként) játékosának bizonyult.

Marko Popadics is távozik

0
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy immár hivatalos a hír, mely szerint Marko Popadics sem marad a csapatunknál. A játékos családi okokra hivatkozva kérte szereződése...

Az Egis Körmend indul nemzetközi kupában, ha erre lehetőséget kap

0
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy – az interneten, az egyik portálon megjelent találgatásokkal ellentétben – klubunk készen áll arra, hogy a következő szezonban...

Török Rolland elhagyja Körmendet

0
A mai napon vált hivatalossá, hogy Török Rolland a következő szezonban Kolozsváron folytatja pályafutását. Bár a játékosnak volt szerződésre a folytatásra Körmenden, a kontraktus tartalmazta...

A fővárosból igazolt a Körmend

0
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy az Egis Körmend 1+1 évre szóló szerződést kötött Lakosa Zsolttal, aki az előző szezonban a MAFC meghatározó játékosa...

Teo Csizmics az Egis Körmend vezetőedzője

0
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy klubunk a horvát szakember személyében megtalálta a csapat új vezetőedzőjét. A posztot eddig betöltő Déri Csaba is marad a...
2,913FansLike
0FollowersFollow
13FollowersFollow
0SubscribersSubscribe