2020. július 11., szombat

Dicséretben részesítették a Batthyány Örökségközpont belsőépítészeti munkáját

0
Lőrincz Szilvia és Mikics András kapta az év belsőépítésze díjat Lőrincz Szilvia és Mikics András érdemelték ki a 2015-ös év belsőépítésze díjat a budapesti Kreinbacher...

Čizmić jól ismeri a magyar bajnokságot

0

A horvát szakember öt légióssal tervezi a szezont; a kemény munkában és a csapaton belüli tiszteletben hisz.

Az Egis Körmend június elején jelentette be, hogy a következő szezonban Teo Čizmić irányítja a piros-feketéket. A 44 éves horvát szakember Splitben kezdte edzői karrierjét, de dolgozott a Cibona Zágráb másodedzőjeként, valamint a román Steaua Bukarest és a lengyel AZS Koszalin csapatainál vezetőedzőként is. Az új körmendi tréner az igazolások terén már munkába is látott, a vasiakhoz csábította a tavaly Nyíregyházán pattogtató Nermin Hujdurovicsot, valamint érkezett a horvát Luka Katura és az amerikai Cole Dickerson. Teo Čizmić a BB1.hu megkeresésére elárulta, miért választotta a körmendi edzői pozíciót.

Húsvéti ételek megáldása Körmenden

0
Amint arról már beszámoltunk, civil kezdeményezésre a Batthyány Lovasbandérium hathatós segítségével a Körmend Város Önkormányzata lehetőséget biztosít a húsvéti ételek megáldására. Szombati napon délután 4...

Egis Körmend: győzelem a Szeged ellen

1
A dobogós Egis Körmend kosárlabda csapata kilenc ponttal nyert a Naturtex-SZTE-Szedeák a a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. Egis Körmend - Naturtex-SZTE-Szedeák 93-84 (21-17, 25-27, 27-17, 19-23) Körmend,...

Fotópályázati felhívás

0

„Retina”
- Fotós szemmel körmendi rendezvényeken - fotópályázati felhívás

A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár fotópályázatot hirdet „Retina” - Fotós szemmel körmendi rendezvényeken címmel.

Olyan műveket várunk, amelyek megjelenítik az elmúlt évek különböző típusú, elsősorban szabadtéri rendezvényeinek sajátosságait, jellegzetességeit, hangulatát, emlékezetes pillanatait, fellépőket, közreműködőket és közönséget egyaránt. Célunk, hogy az elkészült képek minél jobban tükrözzék a rendezvények atmoszféráját. Várjuk a humoros, kacagtató pillanatokat megörökítő fotókat, valamint a téma komolyabb megközelítéseit is.

A liberális hazugsággyár állításaira reagált a körmendi Fidesz és Fidelitas közös közleményben

1
A Fidesz és Fidelitas Körmendi Szervezetei közös közleményben reagáltak a 444.hu internetes oldalon megjelent írásra, mely szerint "Hiába van tanítási szünet pénteken, Körmenden kötelezően...

Megújult a körmendi Vadászlak

0
A mostani beruházás pedig tovább emelheti a Batthyány-kastélypark fényét, valamint természeti és kulturális értékét. Norvég Alapból megújult meg a körmendi Vadászlak és a közvetlen környezete....

Ferencz: Nincs megállás, megyünk tovább

0
Egis Körmend – Elan Chalon a FIBA Europe Cup következő fordulójában Az Egis Körmend kosárlabda csapata szerdán történelmi magasságokba emelkedve bejutott a FIBA Europe Cup...

A német Matthias Zollner az Egis Körmend új vezetőedzője

1
Az Egis Körmend kosárlabda csapata hivatalos honlapján számolt be a távozó Antonis Constantinides utódjáról, a német Matthias Zollner személyében. Az Egis Körmend hivatalos közleménye: Matthias Zollner az Egis...

Bana Tibor: Az 55 évvel ezelőtt alakult körmendi kosárlabdacsapat 30 éve szerezte meg első...

0
Az 55 évvel ezelőtt alakult körmendi kosárlabdacsapat 30 éve szerezte meg első bajnoki címét. Felejthetetlen és emlékezetes menetelés után 1987. április 12-e a magyar...
2,898RajongókTetszik
230KövetőKövetés
13KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás

Friss hírek

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com