28.3 C
Körmend
2020. augusztus 7.

Több száz migráns érkezett Körmendre

0

Több száz migráns érkezett szombat éjjel és vasárnap a reggeli órákban Körmendre, a helyi rendészeti szakközépiskolában létesített gyűjtőpontra - erősítette meg az MTI értesülését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kazmar Enikő elmondta: a gyűjtőponton ismét nagyobb létszámú migránscsoport tartózkodik, az éjszaka érkezettek reggel kilenc óra előtt néhány perccel már továbbindultak Ausztria felé, ezután szinte váltotta őket egy hasonló létszámú csoport. Az MTI úgy értesült, hogy a migránsok létszáma jelenleg 300 körül van a 760 ember befogadására képes gyűjtőponton, ahol vizet, élelmet, takarókat osztanak szét közöttük. Az eddigi gyakorlat szerint a bevándorlók csupán néhány órát töltenek az ágyakkal, vezetékes vízzel, mobil illemhelyekkel felszerelt sátortáborban, ahol angol nyelven beszélő civilek is segítik őket, majd nagyobb csoportokban továbbindulnak Ausztria felé, és általában a legközelebbi határátkelőhelyen, Pinkamindszenten lépik át a határt. Kazmar Enikő elmondta: a szentgotthárdi gyűjtőpontra eddig még nem érkeztek migránsok, a sátrak felállításával a katasztrófavédelem munkatársai már szombat délután végeztek.

Tornagyőztes az Egis Körmend

0

A rendező Fürstenfeld fennállásának 60. évfordulóján rendezett torna döntőjében a vasi piros-feketék küzdelmes véghajrában hódították el a kupagyőzelemért járó trófeát.

Oberwart Gunners – Egis Körmend 81–83 (16–18, 22–19, 21–17, 22–29)
Fürstenfeld
, felkészülési mérkőzés, Vezette: Forrai, Török, Esztergályos

Egis Körmend: Perry 13/3, Channels 9/3, Ferencz 14/12, Hujdurovics 8, Farkas 6/3 Csere: Katura 13/6, Dickerson 5/3, Tóth -, Lakosa 15/3
Vezetőedző: Teo Csizmics

Auer Miklós Körmendről

0

Auer Miklós 2010 óta a Jobbik Magyarországért Mozgalom körmendi képviselője, előtte 1998-2006-ig külsős bizottsági tagként dolgozott. Munkája során kizárólag a lokálpatriotizmus és az értékelvűség vezérelte. Most körmendi fejlesztésekről, beruházásokról kérdeztem.

Magyarnádalja, Horvátnádalja irányába kerékpárút-fejlesztést a 8-as magas forgalma, valamint a járdák katasztrofális állapota indokolttá tennék. Hogyan látja ennek szükségét, megvalósulását?

Képviselői munkám során lakossági megkeresés után többször interpelláltam a témával kapcsolatban. Invitáltam is a Polgármester urat és képviselőtársaimat egy „kerékpártúrára” a nevezett szakaszon, melyet persze nem fogadtak el. 2013 júniusában, konkrétan 25-én tárgyaltunk róla. A döntés értelmében 3 046 méter hosszan, 3,6 méter szélességben, körülbelül 1 kilométer belterületen, 2 kilométer külterületen mintegy 220-240 millió forintból újul meg a szakasz. Előkészítés 1,04 millió forint. Azóta nem tárgyaltunk róla, mint ahogy nem történt semmi, azaz nem valósult meg. Sajnos azt kell mondanom, hogy nemcsak a nevezett szakasszal, hanem a többi kerékpárúttal is problémák vannak. (fénykép mellékelve).

Megérkezett az illegális migránsok első csoportja Körmendre

0

Megérkezett az illegális migránsok első csoportja Körmendre - értesült az MTI hivatalosan meg nem erősített forrásból pénteken.

Körmenden az elmúlt két napban építettek fel a rendészeti szakközépiskola területén a sátrakból álló ideiglenes gyűjtőpontot, amely az eddigi hivatalos közlés szerint 600 ember elhelyezésére alkalmas. A sátraknál áramellátást és vízhálózatot is kiépítettek, és több illemhelyet is telepítettek. A gyűjtőpont nyitottan működik majd, így a migránsok szabadon elhagyhatják azt. Az MTI tudósítója csütörtökön a helyszínen azt látta, hogy több helybéli a rendőr szakközépiskola hátsó kerítésénél nézte a sátrak építését, a közelben lakók nyugtalanságuknak adtak hangot. Péntek délelőttre Bebes István, Körmend fideszes polgármestere összehívta a Rába-parti város önkormányzatának rendkívüli ülését, amelyen tájékoztatja a képviselőket a Belügyminisztériumtól csütörtökön kapott információkról. Az MSZP körmendi szervezete arra kérte az önkormányzatot, eszközeivel segítse a minél gyorsabb regisztrációt, nyújtson segítséget abban, hogy a menekültek megfelelő körülmények között, békében eshessenek át az eljáráson. A Jobbik viszont tiltakozik migrációs gyűjtőpont felállítása miatt.

Megállási tilalom Körmenden a Bástya utcában

0

Tisztelt Fogyasztók, Gépjármű tulajdonosok!

A VASIVÍZ ZRt. az ellátás biztonsága érdekében szennyvíz-nyomóvezeték rekonstrukciót végez 2015. szeptember 14-től kezdődően előre láthatólag 2015. szeptember 30-ig a Bástya utca, Bem József és Nemes Lipót utcák közötti szakaszán.

A kivitelezési munkák biztonságos lebonyolítása érdekében a Bástya utca érintett szakaszán megállási tilalom kerül bevezetésre, melyet táblák is jeleznek.

Kérjük, hogy gépjárműveik biztonsága és a kivitelezési munkák gyorsítása érdekében, az érintett szakaszon kívül szíveskedjenek parkolni.

A kivitelezés ideje alatt a forgalom félpályán haladhat az érintett szakaszon.

Kérjük együttműködésüket és megértésüket.

Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

VASIVÍZ ZRt.

Bebes István Körmend polgármesterének sajtónyilatkozata

0

A mai nap folyamán, délután 2 órakor kaptam kézhez azt az írásos értesítést, amelyben tájékoztattak az illetékes hatóságok, hogy a körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén egy 600 férőhelyes, ideiglenes befogadó állomást kívánnak létrehozni, a migrációs nyomás enyhítésének céljából. Az intézmény területe a Belügyminisztérium tulajdonát képezi, így a város vezetésének nincs módja arra, hogy megakadályozza a tábor felállítását. Az elmúlt hetek történései világosan megmutatták, hogy az Európai Unió és egyes Nyugat-európai vezetők felelőtlen migrációs politikája milyen rendkívüli terheket rónak hazánkra. A naponta ezerszámra érkező migránsok kezelése elképesztő nehézségeket okoz a magyar kormánynak. Ki kell azonban mondanunk, hogy a felelősség az Európai Uniót terheli. Felelőtlenek ugyanis azok az európai politikusok, akik a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítják a bevándorlókat, hogy otthonaikat hátrahagyva Európa felé vegyék az irányt. Ennek a folyamatnak lesz most a részese városunk is. Fontos azonban, hogy ha már így alakult, akkor próbáljuk meg emberséggel és méltósággal elfogadni a kialakult helyzetet. A körmendi városvezetés mindent megtesz a hatályban lévő jogszabályok megtartása mellett, hogy a körmendi lakosságot ne érintse hátrányosan a menekülttábor megnyitása, továbbá, hogy a közbiztonság és a köztisztaság semmilyen esetben ne romoljon a bevándorlók jelenléte miatt. Kérném a körmendi lakókat, hogy viseltessenek türelemmel, hiszen a szakemberek és az illetékes hatóságok mindent megtesznek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megoldják a kialakult helyzetet! A holnapi napra rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtam össze a kialakult helyzet megtárgyalására.

Bebes István
Körmend Város Polgármestere

Szünetel a vízszolgáltatás Körmenden, az Arany János és a Mátyás király utcában

0

ÉRTESÍTÉS

A VASIVÍZ ZRt. Körmendi Vízszolgáltatási Üzemmérnöksége értesíti Körmend, Arany J. és Mátyás Király u. (az Alkotás és a Bercsényi u. közötti szakasz) lakosságát, hogy 2015. szeptember 14-e és szeptember 18-a közötti munkanapokon társaságunk vízhálózat korszerűsítését végzi. A munkavégzés időtartamában 9.00 és 13.00 óra között a vízszolgáltatás szünetel,  az Arany J. utcában a forgalmi rend megváltozik.

Kérjük a lakosság türelmét és megértését

Köszönettel,
VASIVÍZ ZRt.

Megtartotta a pénzt és nem küldte az árut

0

Vádemelést javasol a Körmendi Rendőrkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a 21 éves P. Kitti nyíregyházi lakos 2014-ben és az idei év első kilenc hónapjában egy internetes portálon keresztül kínálta eladásra ruhaneműit. Az ország különböző pontjain lakó megrendelők a ruhadarabok kiválasztása után elutalták az áruk ellenértékét a nő által megadott számlaszámra. Ezt követően a 81 sértett hiába várta a megrendelt csomag érkezését. A gyanúsított a pénz beérkezése után sem küldte el a termékeket a vásárlóknak, ezzel több százezer forintos kárt okozva.

A Körmendi Rendőrkapitányság a csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a Körmendi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Befogadóállomás Körmenden

0

Olvasói fotóInformációnk szerint az illegális bevándorlók számára befogadóállomást alakítanak ki Körmenden, ahol a Rendészeti Szakközépiskola udvarán 700 fő befogadására alkalmas sátrat állítanak fel.

 

19:14 - Ülésezik az önkormányzat: Tájékoztató a menekültek ideiglenes befogadásának körmendi körülményeiről.

16:34 - Bebes István Körmend város polgármesterének sajtónyilatkozata

15:56 - A Belügyminisztérium közleménye: Új ideiglenes befogadó állomás nyílik

14.56 - MTI információ: Bebes István, Körmend polgármestere az MTI-nek megerősítette, a nap folyamán kapott tájékoztatást a belügyi tárcától arról, hogy egy 600 ember befogadására alkalmas nyitott befogadóállomást terveznek a településen, átmeneti jelleggel.

14.27 - A Pro KÖRMEND Városszépítő Egyesület sajtóközleménye

13:42 - Olvasói fotó érkezett

11.00 - A Jobbik Körmendi alapszervezete reagált

Továbbjutott a magyar kupában a Körmend FC

0

Szombathelyi Spari FC 2 – 5 (0 – 4) Körmendi FC

Gólszerző: Pulai Attila (50., 75.) illetve Takács Ádám (5.), László Dániel (18.), Horváth Patrik (26., 51.), Németh Balázs (24.)
Sárgalap: Kelemen Győző (69.), Pulai Attila (54.) – Szombathelyi Spari FC

Ezzel a győzelmével a körmendi csapat továbbjutott a Magyar Kupában!

2,913FansLike
0FollowersFollow
13FollowersFollow
0SubscribersSubscribe