V. Németh Zsolt (Fidesz-KDNP)
V. Németh Zsolt (Fidesz-KDNP)

Mi ebben az időszakban, a karácsony elmúltával disznót vágunk, kocsonyát főzünk, telet űzünk, bálokba, farsangi mulatságokba megyünk, hogy aztán a nagyböjt szelíd visszafogottságával a húsvét örömére várjunk, ősi rendet követünk.

Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim!

Hadd kezdjem azzal, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a tavalyi évben az EU megnevezte az „európai életmód védelméért” felelős biztost és bizottsági tárcát, amelyet aztán a politikai korrektség jegyében megváltoztattak az „európai életmód előmozdítása” elnevezésre. Pedig nyugodtan maradhatott volna a védelem kifejezés – mint ahogy a kártyában is, mindig az első gondolat, az első megérzés a jó. Csakhogy, úgy tűnik, Brüsszelben ezúttal is megijedtek a valóság felismerésétől: mert bizony, ami veszélyben van, azt védeni kell.

Csányi Vilmos etológus ekként fogalmaz: „Minden kultúra egyedi és érdekes érték. Ahogyan vannak különböző növények és állatok, és azokat nem akarjuk összeolvasztani, mert beilleszkednek valamilyen ökológiai rendszerbe, úgy a kultúrákkal is hasonló a helyzet.” Igen: minden kultúra egyedi és értékes, és a nagy rendszerben így alkotnak tökéletes egészet: a maguk egyediségével. Ezeknek a jellemzőknek, karaktereknek a megragadására törekszünk, amikor a hungarikumok és nemzeti értékeink felkutatásáról, összegyűjtéséről beszélünk.

A hungarikummozgalom elsődleges céljai közé tartozik ugyanakkor, hogy felhívjuk a figyelmet arra: nemzeti értékeink nem ünnepnapokra előszedett relikviák! Nem arra valók, hogy néha-néha letörölgetve róluk a port elgyönyörködjünk bennük ideig-óráig, majd visszategyük őket az alaposan elzárt vitrinbe. Értékeink folyamatosan benne vannak a mindennapjainkban, benne kell hogy legyenek, ugyanis valljuk be: ezek hiányában csak olyan tartalom nélküli, biológiai életet élhetünk, amelyben a test dolgozik, de a lélek halott.

Botrányos az az élet- és viselkedésforma, amellyel az utóbbi évek Nyugat-Európájában találkozunk, ami félresöpri saját eredetét, kultúráját, identitását. Brüsszelben normális karácsonyfát nem lehet állítani, több EU-s országban a kereszteket szedetik le a falakról, tiltják ki az iskolákból, közintézményekből, Franciaországban pedig már nem lehet közterületen felállítani egy olyan szobrot, amely Szent II. János Pál pápát ábrázolja.

Ehhez képest idehaza azon igyekszünk fáradhatatlanul, hogy a keresztény kultúrát, amit örökül kaptunk, azt, ami meghatároz bennünket a világban, megóvjuk és mai modern életünknek ugyanúgy szerves részévé tegyük, mint ahogy szerves része volt apáink, nagyapáink életének. Ha megnézzük a hungarikummozgalom során számba vett értékeinket, azt láthatjuk, hogy települési, megyei értéktáraink sorra vonultatják fel a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományokat: így a szeremlei pünkösdi ladikázás Bács-Kiskun megyéből, a bozzai battaliázó pásztorjáték Vasból, a szili búcsú Győr-Moson-Sopronból, és folytathatnám a sort napestig. Akik ezeket a hagyományokat gyakorolják, a sajátosan magyar (és persze a felejtés határán álló európai) életmódot jelenítik meg.

De értéktáraink és a Hungarikumok Gyűjteménye tele van az agrárágazat, az élelmiszeripar legkiválóbb termékeivel, terményeivel is. Gasztronómiánk eredete szintúgy mélyen gyökerezik: az évszázadok tapasztalatai formálták, a magyar emberek jó ízlése és kreativitása tette különlegessé, egyedivé. Vegyük példának okáért a Pick téliszalámit, amelynek generációkon át hagyományozódott receptúrája önmagában is érték: titokban őrzött, egyedi recept alapján készül, sertéshús és sertésszalonna felhasználásával, titkos fűszerezéssel, bélbe töltve, hideg füstöléssel, szárításos érleléssel. Ehhez képest Nyugaton megint csak azt látjuk, hogy Németországban egyes helyeken már a disznóhúst is tiltják a menzákról, miközben olyan alapvető eleme az európai étrendnek, amilyen más kevés van. Mihez kezdenének hát egy, ebben az időszakban idehaza amúgy is kifejezetten népszerű, hagyományos, falusi disznóvágással?

Idehaza ez a vidéki élet rendjéhez tartozik, nagycsaládi, de legalábbis közösségi esemény, amely már önmagában is sokat bemutat abból az életformából, gondolkodásmódból, ami egyedien a miénk. Talán nem mondok vele nagy újdonságot, hogy a disznóvágás fontos (a jószág után talán a legfontosabb) hozzátartozója a pálinka. Kevés olyan hungarikumról beszélhetünk, amely egyrészt ennyire népszerű, másrészt minden tekintetben tökéletesen megfelel a hungarikum fogalomnak. A pálinka egyetlen cseppjében benne van a magyar történelem, a magyar hagyomány és a magyar parasztok verejtékes munkája. Nincs a Földön még egy nyelv, ami olyan gazdagsággal, humorral és találékonysággal tudná nevén nevezni a pálinkát, mint a magyar: papramorgó, szíverősítő, elfelejtemolaj, szemvíz, nerángass, nappali lámpás, kerítésszaggató, nyakolaj, szomszédköszöntő, bundagallér, ködmönlé, zsiványvallató, sőt szűzleány-bátorító, és még sorolhatnám tovább. Nem tudom, érezzük-e ezekben az elnevezésekben azt a rendkívüli tudást és tapasztalatot, amellyel őseink bírtak, halljuk-e, mennyi mindent elárulnak a paraszti világ szokásrendszeréről. A pálinka esetében sem csupán a különleges italt magát védjük, hanem az elképesztően gazdag népi humort, sőt az egész népi kultúrát.

Áthagyományozódásról, a népies elemek átemeléséről, átmentéséről beszélhetünk sikeres divatmozgalmunk, a folkTREND! kapcsán is. E kultúrához való vonzódásunk egyik legkifejezőbb eszköze ugyanis az öltözékünk. Emiatt azonban sokszor úgy tekintenek a viseletben járókra, mint egy zárt, belterjes közösségre, csoportosulásra. A folkTREND! épp ez ellen a gondolkodás ellen lép fel, és nyit a tágabb közönség felé. Az újragondolt népi motívumok, formavilág és anyagok ugyanis mindenkinek szólnak. Én hiszem, hogy ez a mozgalom teret tud hódítani, nemcsak a ruhakészítők, de a viselők körében is.

És ha már az öltözködésnél tartunk, hadd hívjam fel a figyelmet egy igen hétköznapi, ám annál érdekesebb szavunkra: a rendre. Annak idején a szegény ember, szegény asszony örült, ha volt egy rend ruhája (egy teljes öltözete). Ez az egy rend ruha sokat elárult viselőjéről, meghatározta helyét a világ rendjében: származását, osztályát, nemét, családi állapotát – csak hogy néhány fontosabbat kiemeljek. Szintúgy rendet vágott a parasztember a kaszálón.

Aztán beszélhetünk szerzetesrendekről is, ahol az atyák ugye szintén rendi ruhát viselnek, vagy visszatérve Csányi Vilmos gondolatához, beszélhetünk arról a nagy ökológiai rendszerről, amelyet mi nemes egyszerűséggel csak a természet rendjének neveznénk. A különböző intézmények házirendjéről, az otthonunkban teremtett rendről nem is beszélve. Ugye mennyi-mennyi lehetőség?

De miért is tértem ki erre, tisztelt hölgyeim és uraim?

Mert úgy tűnik, a rendnek mindenféle formája komoly problémákkal küzd most a világban, főként az az értékrend, amelyet mi – mondhatom ezt talán az itt ülők nevében is – az uniformista hatások mellett és ellenében képviselni próbálunk. Úgy tűnik, Nyugat-Európa kész hátat fordítani önmagának, annak, amitől szép és élhető (volt) ez a kontinens.

Amikor a kétszeres aranysarkantyús Berecz Istvántól néhány éve egy interjúban megkérdezték: mit tanít a néptánc, azt válaszolta: „Viselkedésformát, életmódot. Ez elsőre nagyzolónak, túlzónak hangzik, de mégis [így van].” Másutt így nyilatkozott: „Ebben a táncban a férfi az férfi, a nő az nő. Ezt nem kell túlgondolni, semmiféle identitásbeli sértést vagy ítéletet nem kell mögé gondolni. Ez egy egyszerű képlet, ami az ember természetébe, ösztöneibe bele van kódolva – és miközben a világ egyre inkább összezavarodik ilyen tekintetben, itt, ebben a táncban még megvannak az egyértelmű határok.” Nem kell ezt túlgondolni: az az értékrend és életmód, amelyet a magyar néptánc is kifejez, az egyetemes világ nagy rendjébe illeszkedik.

A ma állandó mozgásai, változásai, a rohanó hétköznapok, a mindent azonnal tudni akarás kényszere alatt nagyon nehéz az élet rendjét megtalálni és megtartani. Ehhez nagyon erős gyökerek kellenek. Ugyanis sokkal könnyebben eluralkodik a káosz, mint azt tapasztalhatjuk sok nyugat-európai nemzet esetében is: a mindenkinek megfelelni akarás nem kedvez a nemzeterősítő törekvéseknek. Márpedig egy nemzet olyan, mint egy nagy család, amelynek ereje abban áll, hogy képes-e összetartani, képes-e megtalálni azokat a kapaszkodókat (gyökereket), amelyek összetartják. Szegénynek mondható az a nemzet, amelyik nem ismeri fel és nem harcol saját értékeiért, hagyományaiért.

Ahogy mi, magyarok ebben az időszakban, a karácsony elmúltával disznót vágunk, kocsonyát főzünk, telet űzünk, bálokba, farsangi mulatságokba megyünk, hogy aztán a nagyböjt szelíd visszafogottságával a húsvét örömére várjunk, egy ősi rendet követünk. Ugyanis mindennek megvan a maga, természet szabta helye és ideje. Ez az a rend, amely formát és tartalmat ad az életnek. Könnyen észrevehetjük: ahogy jelenünk szerves részévé tesszük a múltat, a ránk hagyott, működőképes szokásokat, hagyományokat, azzal már utat is mutatunk az utánunk jövőknek. Ebben nagy felelősségünk van. Kassai Lajos lovasíjász híres jelmondata, miszerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”, talán magába is foglalja mindezt. Magunkévá tennünk mindazt, amit az ősök tudtak. Csak így lehet élő és a mindennapjainkban jelen lévő a kultúránk, amelyet védeni igyekszünk.

Most azokat az időket éljük, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor évezredes igazságok kérdőjeleződnek meg, és a helyzet úgy áll, hogy tradíciójukhoz való viszonyukkal a nemzetek jövőt is választanak maguknak. Jövőt és a mindennapokra kiterjedő életformát. Én azt mondom, e téren kimagasló példát mutathatunk most a világnak. Nemzeti karakterjegyeink, hungarikumaink ugyanis nemcsak minket, de Európát, sőt, az egész emberiséget gazdagítják. Ezek meghatározója a táj, ahol élünk, a gasztronómiánk, állataink és a gondolkodásunk. A világ által csodált kultúránk, életmódunk és életformánk mindezekből együttesen fakad, ehhez mind a tizenötmillióan hozzátesszük a magunk részét, a közös kincs pedig mindannyiunké.

Elhangzott a Hungarikumok Klubja a Parlamentben című rendezvényen 2020. január 22-én

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Fórum alelnöke

(9900.hu)