Ungár Péter szerint értelmetlen dolog Magyarországon betiltani a szélerőművek építését

0
40

Teljesen értelmetlen dolog Magyarországon betiltani a szélerőművek építését, ezért az LMP törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy legalább magántőkéből megépülhessenek ezek a létesítmények – jelentette be Ungár Péter, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy 2022-ig, amíg a jelenlegi kormány hivatalban van, nem engedélyezik Magyarországon szélerőművek építését.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarország nem egy tengerparti ország és nálunk a szélenergia nem lesz elsődlegesen fontos a magyar energiaátállásban, (…) de például a Nyugat-Dunántúl egy olyan régió, ahol a szélerőművek állami támogatás nélkül, csupán magánerőből építve is meg tudnának térülni” – mondta.

Ungár Péter “érthetetlennek” nevezte a tiltást, hiszen – érvelése szerint – a szélerőművek működtetése is hozzájárulna ahhoz, hogy Magyarország karbonsemleges országgá váljon.

Hozzátette: a magyar kormány eddigi energiapolitikai lépéseit ad hoc jellegűnek látják, szerintük azok nem kellően átgondoltak.

Szólt arról is, a benyújtani kívánt javaslat szerint úgy módosítanák a törvényt, hogy amennyiben egy szélerőmű magántőkéből valósul meg, ahhoz kötelező legyen kiadni építési engedélyt.

(MTI / Fotó: PestiSrácok-Horváth Péter Gyula)