Bana Tibor a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője és egyben alelnöke is sajtóközleményben tudatta, hogy nem indul a hónap végén esedékes tisztújításon.

Banát 2018. május 12-én a Jobbik Kongresszusa országos alelnökké választotta. A Jobbik népszerűsége ekkor 13%-on állt, amit 2019 decemberére sikerült 6%-ra letornázni.

A 2010-es, a 2014-es és a 2018-as országgyűlési választásokon is Vas megye 5. számú, Körmend központú választókerületében indult egyéni képviselőjelöltként. Nyernie egyszer sem sikerült, viszont mindhárom választáson országos listáról lett tagja az Országgyűlésnek.

Bana Tibor sajtóközleménye:

Nekem Vas megye az első!

2010-es országgyűlési képviselővé választásom óta minden tőlem telhetőt megtettem Vas megyéért a Parlamentben. Felszólalásokkal, költségvetési módosító javaslatokkal, írásbeli kérdésekkel, egyeztetésekkel képviseltem a Vas megyeiek érdekeit, aminek több esetben eredménye is lett. A Jobbik alelnökeként is lelkiismeretesen és aktívan dolgoztam közösségünkért.

Az újév első napjaiban arra a döntésre jutottam, hogy a 2022-ig hátralévő időszakban minden erőmmel Vas megyére, bizottsági alelnökként pedig az uniós szakpolitikára kívánok összpontosítani, ezért a hónap végén esedékes tisztújításon nem indulok alelnökjelöltként. A leendő elnökség munkáját Vas megyében és az EU-s szakterületen kívánom aktívan segíteni.

Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője

(9900.hu, Fotó: Jobbik Vas megye)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, adja meg a megjegyzést!
Kérjük, adja meg a nevét!