Az Egis Körmend hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat egykori másodedzője, Ziga Mravljak visszatér Körmendre.

Mravljak korábban Gasper Potocnik mellett már volt a csapat másodedzője, akivel most két évre szóló megállapodást kötöttek.

Ziga Mravljak, akit az Olimpija Ljubljanától sikerült visszahívni, egyrészt Matthias Zollner segítője lesz a felnőtt csapatnál, másrészt pedig az otthon megszerzett tudása alapján az U20-as korosztály munkájának koordinátoraként dolgozik majd. Ő fogja felügyelni a játékoskiválasztást, az egyéni képzéseket és a korosztályos csapatnál elvégzett további feladatokat.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Ziga Mravljak visszatér Körmendre

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy újra az Egis Körmend másodedzője lesz Ziga Mravljak, aki korábban Gasper Potocnik mellett – Hencsey Tamással közösen – már dolgozott ebben a pozícióban klubunknál.

A fiatal szakemberrel egyelőre két évre szóló megállapodást kötöttünk, de hosszabb távra tervezünk vele. Ziga Mravljak, akit az Olimpija Ljubljanától sikerült visszahívnunk, egyrészt Matthias Zollner segítője lesz a felnőtt csapatnál, másrészt pedig az otthon megszerzett tudása alapján az U20-as korosztály munkájának koordinátoraként dolgozik majd. Ő fogja felügyelni a játékoskiválasztást, az egyéni képzéseket és a korosztályos csapatnál elvégzett további feladatokat.

Ziga Mravljak elmondta, hogy remek évet zárt az Olimpia Ljubljanánál, de nagy örömmel tér vissza Körmendre:

„Nagyon hálás vagyok, hogy az Egis Körmend vezetősége engem választott és visszahívtak Körmendre. Mindig öröm visszatérni olyan helyre, ahol szerettek, ahol az ember jól érezte magát és ahol ilyen fantasztikus közönség, szurkolótábor van, mint itt! A stáb valamennyi tagjával együtt a tudásunk legjavát fogjuk adni és mindent megteszünk azért, hogy a csapat sikeres legyen minden sorozatba, ahol szerepelni fog. Saját hitvallásomat fogom követni, ami nem más mint kemény munka és eltökéltség abban, hogy a klub a csúcson, a legjobbak között lehessen a jövőben is! MTE!”

Ziga felsorolta azokat az eredményeket is, amelyekkel az elmúlt szezon végén büszkélkedhetett az Olimpijával:

„Első helyezést értünk el az U17-es csapattal, harmadikak lettünk az U19-esekkel.

Másodedzőként második helyet értem el a Petrol Olimpija felnőtt csapatával, valamint a negyedikből a harmadik osztályba jutottunk a Petrol Olimpija ifjúsági együttesével.

Harmadik helyen zártunk az ABA Junior (U19-es) tornán Zadarban és negyedikek lettünk az U18-as Euroleague tornán Belgrádban.

Vezetőedzőként pedig a bajnokság első szakaszában hozzásegítettem az első csapatunkat ahhoz, hogy megnyerje a szlovén bajnoki címet!”

Ziga Mravljakkal klubunk szóban mindenről megállapodott, a szakember néhány napon belül írja majd alá szerződését.

(9900.hu, bckormend.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, adja meg a megjegyzést!
Kérjük, adja meg a nevét!