A továbbjutásról már lemaradt magyar férfi kosárlabda-válogatott magabiztosan 84-65-re legyőzte hétfőn a horvátokat a világbajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese annak tudatában lépett pályára Szombathelyen, hogy már nincs esélye kijutni a szeptemberi, kínai vb-re. Ehhez ugyanis az utolsó két selejtezőjét meg kellett volna nyernie, ám pénteken 75-41-re kikapott Olaszországban.

A vb-ről szintén lemaradt horvátok novemberben 74-69-re megverték a magyarokat Eszéken. A “visszavágónak” a házigazdák számára annyi tétje maradt, hogy győzelem esetén előnyösebb kalapból várhatják majd a 2021-es – esetleg részben magyar rendezésű – Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását.

Az adriai gárda csak 2-0-ig vezetett az Arena Savariában, majd a hazaiak Vojvoda Dávid vezetésével nyolc ponttal elhúztak (21-13). Ez a különbség állandósult, majd a második negyedben a Monacóban légióskodó, honosított Jones Jarrod is elkapta a fonalat, Keller Ákos hatalmas zsákolásával pedig már 33-22 állt a nagyórán. Az ellenfél három percen át nem talált gyűrűbe, ezalatt a magyarok egy 9-0-ás rohammal még jobban megléptek, a nagyszünetben 48-33 volt az állás.

A folytatásban Vojvoda bedobta 17. pontját, s ekkor ugyanennyivel vezetett az Ivkovics-legénység (54-37), amit hangos “Ria, Ria, Hungária!” bíztatással hálált meg a közönség. Nemsokára 21 pontra nőtt a különbség, így a zárószakaszra már nem maradtak izgalmak. A mezőny legjobbja a 21 pontos Vojvoda lett.

A selejtező első szakaszából a legutóbb Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott a kvalifikáció második szakaszába, amelyben a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jutott ki a Kína nyolc városában sorra kerülő világbajnokságra, azaz Litvánia, Olaszország és Lengyelország.

A válogatott a J csoport negyedikjeként hat-hat győzelemmel és vereséggel fejezte be a kétszakaszos világbajnoki selejtezősorozatot. A magyarok még sosem szerepeltek férfi vb-n.

A csoport további mérkőzései:

Litvánia-Olaszország 86-73
Lengyelország-Hollandia 20.30

(9900.hu, MTI / Fotó: 9900.hu)

Comments are closed.