Kisvárda-siker a kiesési rangadón

A sereghajtó Haladás 1-0-ra kikapott az utolsó előtti Kisvárdától a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 19. fordulójában.

A bennmaradást illetően egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő hazaiak már öt meccs óta nyeretlenek, a vendégek pedig az utóbbi négy találkozójukon harmadik győzelmükkel elkerültek a kieső helyről.

Az első félidő nagy részében eseménytelen mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk sokáig alig forogtak veszélyben. Királynak egyszer, a másik oldalon pedig a hajrában Felipének kétszer kellett védenie, ezen kívül az jelentett még különleges eseményt, hogy Priskint sérülés miatt fél óra után le kellett cserélni.

A szünet után gyorsan vezetést szerzett a vendégcsapat, amelynek támadásáról az egész hazai védelem lemaradt. A gól felébresztette a Haladást, amely átvette az irányítást, a Kisvárda védelme azonban, élén a brazil kapussal, útját állta a próbálkozásoknak. Az utolsó tíz percre szinte teljesen beszorultak a vendégek, de a szombathelyieknek nem sikerült egyenlíteniük.

OTP Bank Liga, a 19. forduló eredményei:

MTK Budapest – Paksi FC 1-2
Debreceni VSC – Újpest FC 0-0
MOL Vidi FC – Puskás Akadémia 0-3
Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1
Szombathelyi Haladás – Kisvárda Master Good 0-1
Ferencváros – Budapest Honvéd 1-0

(MTI)

Comments are closed.