A körmendi kosárlabda csapat egykori technikai vezetője és azóta is kitartó „szerelmese”, szurkolója, Tahin Gyula örökre itt hagyott bennünket.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Tahin „Buci” elment

Szomorú szívvel fogadtuk a mai hírt, amely szerint csapatunk egykori technikai vezetője és azóta is kitartó „szerelmese”, szurkolója, Tahin Gyula örökre itt hagyott bennünket.

„Buci”, ahogyan a legtöbben ismertük, még néhány évvel az NB I-be jutás, 1975 előtt került a kosarasokhoz. Kézilabdás múlttal érkezett, hiszen akkoriban férfi kézilabda csapat is volt a főiskolán, ahol Kristóf László edzősége mellett büszkén viselte az FMGT 7-es mezét.
Aztán – edzőjével együtt – végleg a kosarasokat választotta, hogy segítse, szolgálja az egyre sikeresebb csapatot.

Részese volt a legendás Palazzo del Gango kialakításának a mai színházterem falai között, ahol végleg eldőlt, hogy a körmendi legények 1976-tól a legjobbak között szerepelnek majd. És szolgálta a csapatot egészen az újabb óriási sikerig, az első bajnoki cím megszerzéséig.

Ezt követően – bár nem dolgozott a csapat mellett – az utolsó pillanatig a mindenkori Körmend híve, szurkolója maradt. Családja mellett ez volt az élete.
A Kecskemét vendégjátékakor még velünk szurkolt, de a TF elleni kosáresőt már nem láthatta a csarnokban.
Az éjjel pedig végleg elköszönt.

Emlékét, odaadását megőrizzük, mint ahogy kézírását is, amelyet 1987. április 12-én oly végtelen boldogsággal jegyzetelt kockás füzetébe, az első bajnoki sikerről, amelyért ő is oly sokat tett…

Nyugodjék békében!

(bckormend.hu)