A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend 2018. november 3-án meghívásos nyílt kick-box versenyen vett részt, 4Fight Kaba Kupa elnevezésű országos viadalon.

A verseny a kabai városi tornacsarnokban került lebonyolításra, ahová 21 csapat, 227 versenyzője adta le nevezését. Az egyesületet két sportoló képviselte, nagyon szép eredményekkel. Mindkét versenyző light-contact és kicklight szabályrendszerben is elindult.

Horváth Szabolcs kadet 1-es korcsoportban, -32kg light-contact szabályrendszerben első ellenfelétől, Bujalka István Benedek esztergomi versenyzőtől kikapott, majd megküzdhetett a bronzéremért, Szoboszlai Bencével, a Gönczi Team versenyzőjével. Szabolcs jól érezte ellenfele gyengeségeit és ezt kihasználva kerekedett mindjárt a mérkőzés elején vetélytársa fölé. Végig sikerült irányítani a küzdelmet és a meccs végén Szabolcs nyakába kerülhetett a bronzérem.

Kicklight szabályrendszer küzdelmeit Szoboszlai Bence, Gönczi Team versenyzőjével kezdtük, ezen a mérkőzésen is a körmendi versenyző keze emelkedhetett a magasba, egyhangú 3:0 eredménnyel. Következett a döntőbe jutásért Sashegyi Olivér szegedi ellenféllel szemben, sajnos itt az ellenfél győzött. A harmadik helyért folyó küzdelemben egy orosházi versenyzővel, Szabó Gergő következett, amit 3:0 arányban megnyert Szabolcs és így két bronzéremmel zárta ezt a versenyét.

Tóth Levente ezen a versenyen debütált, Ő kadet 2-es korcsoportban, -52kg light-contact szabályrendszerben lépett először tatamira. Ellenfele egy szegedi fiú, Balogh Krisztián volt, akit sikerült legyőznie és így döntőt játszhatott a súlycsoport válogatottjával, Szabó Bence budapesti versenyzővel. A papírforma érvényesült, Bence kezét emelték magasba a mérkőzés végén. Levente egy nagyon értékes ezüstéremmel indította versenyzői pályafutását.

A kicklight szabályrendszert Solymosi Norbert mezőberényi versenyzőjével kezdte, ezt a mérkőzést rutintalansága miatt elvesztette, de a bronzéremért folytathatta versenyzését. Nagy Bence Ronin versenyzővel szemben, a végén megérdemelten Levente nyakába kerülhetett a bronzérem.

Andorka Imre gratulált a versenyzőinek az elért eredményükhöz.

(Andorka Imre)