László Győzőt, az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjét választották önkormányzati képviselőnek Szombathelyen a vasárnap megtartott időközi voksoláson – közölte az előzetes, nem hivatalos eredmények alapján az MTI-vel Károlyi Ákos jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Tájékoztatása szerint a 4305 szavazásra jogosult közül 1623-an járultak a szavazóurnához, az 1623 érvényesen szavazó közül 927-en voksoltak László Győzőre, míg ellenfele, Melega Miklós a Fidesz-KDNP jelöltjeként 696 szavazatot kapott.

Szombathely 5-ös számú önkormányzati egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a 2014-ben az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt színeiben mandátumot szerzett Czeglédy Csaba egy éven át nem vett részt a közgyűlés ülésein; jelenleg is letartóztatásban van, több társával együtt bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

(MTI)