Több ezer látogatót várnak a szervezők a Nyugat-Dunántúl egyik kiemelkedő kulturális, ökoturisztikai és gasztronómiai rendezvényének számító Őrségi Tökfesztiválra, amelyet immár tizenötödik alkalommal rendeznek meg a hétvégén.

A fesztivál az Őrség jellegzetes terménye, az olajtök köré szerveződik, a hozzá fűződő népszokásokat is bemutatva. A program már pénteken kezdetét veszi Nagyrákoson egy kis múltidéző tökmagköpesztéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombat délelőtt tartják, majd ökumenikus szertartással megáldják a terményeket. Szombat délután színpadra lép az Ungaresca Néptáncegyüttes, majd Merics Nikoletta énekel sanzonokat, később a Sipőcz Rock Band, végül pedig a HOOLIGANS együttes ad koncertet.

Vasárnap délelőtt és délután gyermekszínházi előadásokkal, gyermekkoncertekkel és helyi táncegyüttesek produkcióival szórakoztatják az érdeklődőket, este pedig a Pál Utcai Fiúk együttes koncertje zárja a fesztivált.

Szombaton és vasárnap kézműves kirakodóvásár lesz; mindkét nap folyamatosan  kézműves-foglalkozások zajlanak, szombaton este pedig töklámpás-felvonulást tartanak, amely után bagolytúra indul a környékbeli parkerdőbe.

Szalafőn idén is megnyílnak a szeres porták, a Pityerszerről túrák indulnak, a gasztroudvarban ízletes tökös ételeket lehet kóstolni. Magyarszombatfán a helyi faze­kasházban vasárnap cserép­edényben és kemencében sülnek-főnek a tájjellegű ételek.

(MTI)