A Sargentini-jelentés tegnapi elfogadása előre borítékolható volt. Ahogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr is elmondta, az ítéletet már előre megírták, a tartózkodó szavazatok olcsó trükközésével pedig bebiztosították, hogy a jelentés elfogadásához szükséges kétharmad is biztosított legyen. Az egyértelmű, többször tételesen cáfolt hazugságokat tartalmazó jelentés elfogadásával Brüsszel átlépett egy nagyon komoly határt. Nyíltan zsarolja és bünteti Magyarországot azért, mert nem hajlandó úgy táncolni, ahogy a magukat haladónak gondoló, integritáspárti pénzemberek és bürokraták fütyülnek. Eljárás alá vonnak egy teljes országot azért, mert úgy döntöttünk, hogy köszönjük szépen, de nem kérünk az illegális migránsok tízezreiből, nem kérünk a muszlim párhuzamos társadalmakból és az azok nyomában járó terrorizmusból. Egy pillanatig ne legyen kétségünk ugyanis afelől, hogy ez a harc nem a magyar demokrácia állapotáról szól. Itt két világnézet összecsapása zajlik. Az egyik oldal a multikulturalizmusban, a nemzetek és a nemzeti szuverenitás felszámolásában, az Európai Egyesült Államok őrült ötletének megvalósításában, a családi keretek felbomlasztásában érdekelt. Ezzel szemben mi magyarok amellett tettünk hitet, hogy magunk kívánunk dönteni az életünket meghatározó kérdésekben, hogy magunk kívánjuk alaktani a sorsunkat, és nem vagyunk hajlandóak feláldozni azt a szuverenitásunkat, melyet kemény harcok árán sikerült csak újból és újból visszaszereznünk a történelmünk során. Hogy nem vagyunk hajlandóak feladni azokat a hagyományos értékeinket, melyek a keresztény mivoltunkból eredeztethetőek, és amellett tettünk hitet, hogy hiszünk a családok és a közösségek nemzetmegtartó erejében. Legfőképpen pedig magunk kívánjuk eldönteni, hogy kikkel akarunk együtt élni a saját hazánk területén.

Erről szól ez az egész jelentés és eljárás, melyet hazánk ellen indítottak, a tét pedig nem kisebb, mint Európa jövője. Ezt a harcot pedig az az oldal fogja megnyerni, amelyik jobban összezár, és képes lesz arra, hogy a pillanatnyi politikai érdekeit félretéve felsorakozzon a közös cél mögé.

A magyar történelem tragikuma, hogy mikor idegen hatalmak erőltették ránk az akaratukat, elvéve a szabadságunkat és önrendelkezésünket, akkor mindig akadtak olyan nemzettársaink, akik kiszolgálták a megszállókat, és kivették részüket az elnyomásból. A mai magyar ellenzék a tegnapi napon pedig egy olyan útra lépett, melyet nehéz nem árulásként értelmezni. Ezek a pártok ugyanis a saját hazájuk, a saját honfitársaik megbüntetése mellett tettek hitet. Tették mindezt kicsinyes bosszúból, azért mert a magyar emberek nem nekik szavaztak bizalmat immáron harmadik alkalommal sem. Ezzel a lépéssel ugyanakkor saját gyengeségüket is újra felvillantották. Ráeszméltek, hogy saját erejükből képtelenek lennének választásokat nyerni, ezért most Brüsszeltől várják, hogy a bársonyszékbe ültesse őket.

A baloldali ellenzéktől nem idegen ez a fajta nemzetárulás, és nem is kell nagyon visszamennünk az időben, hogy példát találjunk rá. Az egykor euroszkeptikus és nemzeti érdekeket képviselő Jobbiktól ugyanakkor teljesen váratlan az a fajta 180 fokos fordulat, melyet az elmúlt pár évben bemutatott. Az általuk csak néppártosodásnak nevezett folyamat hatására az Uniós zászlók égetésétől eljutottak a Brüsszeli erők és a nemzetközi pénzemberek kiszolgálásáig. A „nem leszünk rabszolgák a saját hazánkban” szlogentől a nemzeti szuverenitásunk felszámolásának támogatásáig. Ennek, az egykor szebb időket megélt pártnak jelenlegi alelnöke, az a szentgotthárdi Bana Tibor, aki alig várta, hogy klaviatúrát ragadhasson, és üthessen egyet a magyar miniszterelnökön, az Európai Parlamentben elmondott beszédét követően. A fiatal képviselő „jó érzékkel” ismerte fel, hogy most van itt az alkalom, hogy a saját politikai ambícióinak és érdekeinek érvényt szerezzen. Ezért hát nyíltan beállt a nemzetközi és hazai liberálisok, szocialisták és kommunisták kánonjába. Ehhez szíve joga, megteheti, a választók pedig majd eldöntik, hogy jó döntést hozott-e. Bana Tibor fiatal korára tekintettel bizonyára nem emlékszik arra, hogy milyen az, amikor egy nemzetközi nagyhatalom ránk erőlteti a saját akaratát, és a fejünk felett hoz meg olyan döntéseket, melyek csak és kizárólag a magyar emberekre tartoznak. Hogy milyen az, amikor az erő pozíciójából, fenyegetve megpróbálják felszámolni a függetlenségünket. Amennyiben emlékezne ezekre az időkre, valószínűleg kevésbé lelkesen tapsolt volna a Sargentini-jelentés tegnapi elfogadásának.

Hogyan akarja úgy a Képviselő Úr a magyar embereket képviselni az országgyűlésben, hogy közben örvendezik a magyar szuverenitás felszámolásának kísérletén? Hogyan akarja úgy a körmendi emberek bizalmát kérni, hogy közben pártjával a nemzetállamok felszámolásának lelkes élharcosait szolgálja ki?

Fontos kérdések, melyekre jövőre egészen biztosan válaszokat kapunk majd. Két dolog azonban egészen biztos: a jövő évi EP választások tétje nem kevesebb, mint, hogy melyik világnézet és jövőkép fog győzedelmeskedni, és hosszú-hosszú időre meghatározni a kontinens sorsát Európában. A másik pedig, hogy a Jobbik tegnap óta végérvényesen kiírta magát a nemzeti pártok sorából.

(Bebes István)