A körmendi klub közleményben jelentette be, hogy idén is vállalja a nemzetközi megmérettetést és az előző évadhoz hasonlóan, benevez az Alpok-Adria Kupa sorozatába.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) március elején tartott értekezletén közölték, hogy következő idényre a FIBA szabályozza a FIBA Europe Cupban induló együttesek létszámát: Magyarországot egy csapat képviselheti a Bajnokok Ligájában, kettő pedig a FIBA Europe Cupban, és a bajnokság alsó harmadában végző gárdák nem indulhatnak egyik sorozatban sem.

A BL-indulást jelentő helyet a bajnok Szolnoki Olaj KK kapta meg, míg az ezüstérmes Falco KC Szombathely és a bronzérmes Alba Fehérvár a második számú FIBA-sorozatba kapott belépőt.

A bajnokságban negyedik Egis Körmend így lecsúszott ezekről a lehetőségekről, de a múlt évhez hasonlóan, idén is vállalják Alpok-Adria Kupa sorozatában való indulást.

A kupa programjáról és a végleges mezőnyről további részletek szeptember ötödikén, Bécsben derülhetnek ki.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Az Egis Körmend az idén is ott lesz az Alpok-Adria Kupában

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy csapatunk az idén is benevez az Alpok-Adria Kupa sorozatába.

Az elmúlt idényben nagyon sok tapasztalatot szereztünk ebben a sorozatban a pályán és azon kívül is, amelyek közül néhányról tájékoztattuk a szervezőket. Egyúttal jeleztük feléjük, hogy fenntartjuk az indulás lehetőségét a 2018/19-es szezonra is.

Ennek alapján a múlt héten mi is meghívást kaptunk a következő idényt indító találkozóra, ahol elképzelhető, hogy szabálymódosításokról is döntés születik majd.

Az invitálást követően klubunk menedzsmentje és a szakmai stáb egy utolsó egyeztetésen, a hétvégén döntött arról, hogy az Egis Körmend ismét elindul a kupasorozatban.

Klubunk számára mindig fontos volt, hogy csapatunk különböző nemzetközi szinteken is megmutassa és megméresse magát, emellett a szakmai stáb is hasznosnak tartja az előttünk álló mérkőzéseket.

Bár egyetlen támogatónk, szponzorunk sem támasztott felénk ilyen elvárást, úgy érezzük, hogy hasznunkra lehet a kupaindulás.

További részletek szeptember ötödikén, Bécsben derülhetnek ki a programról és a végleges mezőnyről.

Az Egis Körmend vezetősége

(9900.hu, bckormend.hu)