Az előzetes terveknek megfelelően az Egis Körmend augusztus 20-án kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.

A körmendi klub tájékoztatása alapján a szurkolók első alkalommal szeptember 7-én, a Mogyorósy Szilárd Emléktornán láthatják a csapatot.

Az Egis Körmend hivatalos közleménye:

Elkészült az Egis Körmend felkészülési programja

Mint azt már jeleztük, csapatunk augusztus 20-án kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.

A mindennapi munka mellett a gárda a következő alkalmakkor lép pályára a bajnoki nyitány előtt:

Szeptember 2-án, vasárnap Zágrábban, a Cedevita ellen.

Ez a találkozó nem lesz nyilvános, erre még nem várják a szurkolókat.

Annál inkább tesszük ezt szeptember 7-én és 8-án, hiszen ekkor immár 13. alkalommal rendezzük meg a Mogyorósy Szilárd Emléktornát, amelyen két külföldi gárda ellen lép pályára a csapatunk. Erről az eseményről külön sajtótájékoztatón számolunk majd be.

Szeptember 14. és 16. között rendezik meg a nagy hagyományokkal bíró Göcsej Kupát Zalaegerszegen, amelyen szintén részt vesz az Egis Körmend.

Ezt követően szeptember 22-én, szombaton, Sopronban vendégszerepel a csapatunk, a Sopron KC ellenfeleként.

A felkészülési mérkőzések sorozatát másnap, 23-án, vasárnap zárjuk. Hazai pályán mérkőzünk meg az Oberwart Gunners csapatával.

(bckormend.hu)