Az MTK-Fradi örökrangadó a második forduló csúcspontja

A legutóbb ezüstérmes Ferencvárosnak és az élvonalba visszajutott MTK-nak is jól sikerült a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulója, a második körben pedig éppen egymás ellen bizonyíthatják újra, hogy jó formában vannak.

A két fővárosi csapat mérkőzésének, az NB I örökrangadójának mindig különleges a rangja. Vasárnap 213. alkalommal találkoznak egymással tétmeccsen a felek, a bajnokságban pedig 208-adszor. A Ferencváros eddig 85-ször, az MTK 79-szer győzött.

A hétvégi találkozó esélyese a vendég FTC, még akkor is, ha az NB II-t nagy fölénnyel megnyerő kék-fehérek kerete erősödött a nyáron, többek között a vasárnapi rivális két korábbi játékosa, Pintér Ádám és Bognár István is az MTK-hoz igazolt.

A nyitókörben a Ferencváros a Diósgyőrt verte 4-1-re, míg az MTK az Újpestet 2-0-ra.

Az első fordulóban szintén győztes, címvédő MOL Vidi FC Paksra látogat, kérdés, hogy a székesfehérváriak mennyire lesznek frissek szombaton. Szerdán ugyanis a Ludogorec vendégeként szerepeltek Bajnokok Ligája-selejtezőn, és küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszottak.

Az Európa Liga selejtezőjében érdekelt két csapat közül a csütörtökön luxemburgi riválisát a Bozsik Stadionban 1-0-ra legyőző Budapest Honvéd vasárnap az újonc Kisvárdát fogadja, míg a Sevillában 4-0-s vereséget szenvedő Újpest a Haladáshoz látogat.

OTP Bank Liga, 2. forduló:

szombat:
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 17.00, v.: Karakó
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30, v.: Pintér
Paksi FC-MOL Vidi FC 19.30, v.: Solymosi

vasárnap:
Budapest Honvéd-Kisvárda 18.00, v.: Farkas
Swietelsky-Haladás – Újpest FC 18.00, v.: Erdős
MTK Budapest-Ferencvárosi TC 18.00, v.: Kassai

(MTI, haladas.hu, adatbank.mlsz.hu)