Idegenbeli győzelemmel egyenlített a Körmend

Az Egis Körmend idegenbeli győzelemmel egyenlített a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének pénteki második mérkőzésén.

Az első negyedben nagyon rosszul játszottak a vasiak, nem az ő akaratuk érvényesült, a pécsiek viszont kiemelkedően teljesítettek. A folytatásban már kiegyenlítettebb játék folyt, de a félidőre megmaradt a 11 pontos különbség, ráadásul Csorvási Milán bokasérülést szenvedett.

A második félidő eleje különösebb változást nem hozott a játékban. A körmendiek közelítettek, de a pécsiek tudtak újítani és újra 10 pont fölé tornázták a különbséget. A vasiaknál egyszer csak varázsütésre megváltozott minden. Talán egy nap késéssel eljutott illetékes játékosokhoz az előző napi „jótanács”, hisz 15 pontos hátrányból pillanatok alatt talpra álltak, sőt a harmadik negyed végére már 68-67-re vezettek. A vasiak lendülete a záró játékrészre is kitartott, így nagy csatában, mélyről feljőve 6 pontos győzelmet arattak és 1-1-re alakították a három győzelemig tartó párharc állását.

PVSK-Pannonpower – Egis Körmend 82-88 (29-18, 23-23, 15-27, 15-20)

Pécs, 2000 néző. Játékvezetők és MKOSZ Ellenőr: Cziffra Csaba, Győrffy Pál, Rácz Zsolt (Balogh László)

PVSK-Pannonpower: Nelson 18/6, Supola 20/6, Smith 21/6, Budimir 11/3, Sejfic 4. Csere: Bíró 4, Halász 2, Harazin 2. Vezetőedző: Csirke Ferenc

Egis Körmend: Gibbs 15/9, Smith 23/9, Kromah 6, Allen 20/3, Csorvási -. Csere: Ferencz 5/3, Németh -, Petty 19, Doktor -. Vezetőedző: Gasper Potocnik

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–2. 6. p.: 15–7. 8. p.: 23–12. 13. p.: 31–28. 17. p.: 42–32. 23. p.: 60–45. 26. p.: 60–53. 29. p.: 63–59. 33. p.: 70–70. 37. p.: 74–84

Kipontozódott: Sejfic (34. p.)

Mestermérleg:

Csirke Ferenc: – Talán Csorvási Milán sérülése volt a fordulópont, hiszen a Körmend alacsony szerkezetre váltott, kénytelen volt másfajta védekezést választani, és ez ellenünk általában jól működik. Sajnos egyénileg nem tudtuk megoldani a lehetőségeket.

Gasper Potocnik: – Kicsit idegesen kezdtünk, az első félidőben sok pontot kaptunk, de a másodikban javult a védekezésünk, több lefutásgólt is szereztünk. De ezt a győzelmet nem dédelgethetjük sokáig, hiszen jön a harmadik mérkőzés.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

A párharc harmadik mérkőzését kedden, 18 órakor rendezik Körmenden.

 Online statisztika MKOSZ statisztika

Sajtótájékoztató A mérkőzés felvétele

Negyeddöntő, 2. mérkőzések:

PVSK-Pannonpower – Egis Körmend 82-88 (29-18, 23-23, 15-27, 15-20); 1-1
Kaposvári KK – Falco KC Szombathely 78-71 (14-13, 23-17, 21-16, 20-25); 1-1
KTE-Duna Aszfalt – Alba fehérvár 72-80 (17-20, 23-20, 20-16, 12-24); 0-2
Szolnoki Olaj – Zalakerámia ZTE KK 94-77 (16-24, 25-8, 24-27, 29-18); 1-1

A kiesés elkerüléséért, 1. mérkőzés:

Vasas Budapest-MAFC 79-73 (15-21, 20-23, 26-12, 18-17)
A párharc az egyik fél második sikeréig tart.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, adja meg a megjegyzést!
Kérjük, adja meg a nevét!