Győr ad otthont a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének február 16. és 18. között.

A szövetségben tartott keddi sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő Egis Körmend a Szombathellyel csap össze a negyeddöntőben, míg a bajnok Szolnok a Kaposvárral találkozik.

A tavalyi fináléban az Egis Körmend 68-55-re legyőzte az akkor címvédő Szolnokot a budapesti Syma Carnokban, ezzel fennállása során hetedszer hódította el az MK-trófeát.

A 2014-ben bevezetett lebonyolítási rendszer szerint az NB I első nyolc helyén álló csapat került be az MK-ba, amelynek győztese idén is egymillió, az ezüstérmes 500 ezer, a bronzérmes pedig 300 ezer forint jutalmat kap. Az első napon a negyeddöntőkre, a másodikon az elődöntőkre, a harmadikon pedig a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül sor.

Ami a Magyar Kupa névadóját illeti, a 2013-ban 82 évesen elhunyt Zsíros Tibor 116-szoros válogatott volt, 1955-ben Európa-bajnok lett a nemzeti csapattal Budapesten, és játékosként három, edzőként pedig egy olimpián vett részt.

A Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása:

Zalakerámia ZTE KK – Alba Fehérvár
Falco KC Szombathely – Egis Körmend
Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-PANNONPOWER
Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

2007: Szolnoki Olaj
2008: Atomerőmű SE
2009: PVSK-PANNONPOWER
2010: Zalakerámia-ZTE
2011: Szolnoki Olaj
2012: Szolnoki Olaj
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj
2015: Szolnoki Olaj
2016: Egis Körmend