Bebes István: Gyakorlatilag befejeződött a körmendi kórház felújítása

0
22

2016-11-19-kormendi-korhazMár csak apróbb munkálatok vannak hátra az elmúlt fél évszázad legjelentősebb egészségügyi fejlesztéséből. Nem csak az épület újult meg, hanem új, modernebb eszközök is beszerzésre kerültek, amelynek köszönhetően közel 50 ezer ember ellátásának színvonala fog jelentősen javulni.

Dr. Nagy Lajos Főigazgató Úr a tegnapi napon tartott sajtóeseményen elmondta, hogy a jelenleg 90 ággyal működő krónikus belgyógyászati osztályból egy 15 ágyas aktív belgyógyászati osztályt terveznek kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy az aktív ellátást igényelő betegeket helyben tudják majd ellátni.

Főigazgató Úr szólt természetesen a szülészeti osztály kérdéséről is. Elmondta, hogy a jelenlegi alacsony születésszámok mellett nem lehet biztosítótani azokat a személyi és infrastrukturális feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a szülészeti osztály biztonságosan működjön. Úgy fogalmazott, hogy

„A körmendi aktív szülészet felvetése a körmendi és a Körmend környéki anyák, valamint a gyermekek életét teszi kockára politikai célzattal.”

Városvezetőként az elmúlt években több levelet is megfogalmaztam az illetékes minisztériumok felé, amelyben kértem többek között az aktív belgyógyászati ágyak kialakítását, valamint azt, hogy vizsgálják meg az aktív szülészeti osztály visszaállításának lehetőségét. A tegnapi napon is megerősítettem, hogy az önkormányzat vezetése mindig, minden körülmények között meghallgatja az itt élők kéréseit, és azokat tolmácsolja is az illetékes szervek felé. Ezt több alkalommal is megtettük a szülészet kapcsán 2012. óta. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie mindenkinek, hogy Főigazgató Úr szavaival éljek: emberi életeket veszélyeztetni óriási felelőtlenség!

Biztos vagyok benne, hogy a körmendiek és a térségben élők is elégedettek lesznek a körmendi kórház működésével, ehhez pedig minden dolgozónak jó egészséget, erőt és kitartást kívánok!

Bebes István
Körmend Város polgármestere