Hosszú Katinka olimpiai bajnok 200 méter vegyesen is

Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián.

A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.

Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött.

A bajai úszó ugyan csak a második legjobb idővel várhatta a finálét, de ez annak volt betudható, hogy egy nappal korábban a 100 méter háton aratott győzelmét követően kellett helyt állnia az elődöntőben. Annak érdekében, hogy pihent legyen, kedden visszalépett a 200 méter pillangótól.

A rajt után pillangón kicsivel, de vezetett, majd a várakozásoknak megfelelően háton ellépett, mellre közel egy testhosszal – öt századdal világcsúcsrészidőn belül – fordult, gyorson pedig már nem lehetett megelőzni.

"Még mindig nem fogom fel, hogy háromszoros olimpiai bajnok vagyok. Mondjuk, az volt a cél, hogy úgy ússzak itt, mint egy átlagos versenyen" – mondta Hosszú, aki saját bevallása szerint amit lehetett, mindent elrontott 200 méter vegyesen, példaként említette a fordulókat és a rajtot. "Nagy szerencse és a sok munkának köszönhető, hogy így is nyertem".

Hosszú ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert. Hosszú akár ezt is beállíthatja, hiszen Rióban még egy egyéni számban, 200 méter háton ugrik vízbe – szintén éremesélyesként.

Ez volt a magyar küldöttség hatodik érme, közte a negyedik aranya

Eredmény, női 200 m vegyes:

1. HOSSZÚ KATINKA 2:06.58 perc
2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:06.88
3. Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:08.79

Kenderesi bronzérmes, Cseh hetedik 200 méter pillangón

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija.

Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.

A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.

"Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem" – mondta Kenderesi.

"A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" – értékelt Cseh.

Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.

Ez volt a magyar küldöttség ötödik érme: három arany és egy ezüst után az első bronz.

Eredmény, férfi 200 m pillangó:

1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36 perc
2. Szakaj Maszato (Japán) 1:53.40
3. KENDERESI TAMÁS 1:53.62
…7. CSEH LÁSZLÓ 1:56.24

Imre Géza ezüstérmes párbajtőrben

Drámai végjátékban ezüstérmet nyert a párbajtőröző Imre Géza a riói olimpián: a döntőben négytusos előnyről 15-14-re kikapott a dél-koreai Park Szang Joungtól.

A 2015-ös év világbajnoka a kolumbiai John Rodriguez és Boczkó Gábor 15-8-as, a kétszeres vb-aranyérmes észt Nikolai Novosjolov 15-9-es, valamint a világranglista-vezető francia Gauthier Grumier 15-13-as legyőzésével jutott el a döntőig, ahol a nála 21 évvel fiatalabb Park Szang Jounggal vívott.

A finálé résztvevői a Csillagok háborúja zenéjére vonultak be mintegy négyezer néző előtt a 3-as Karióka Aréna központi pástjához.

Imre két szép tussal indította az asszót, majd Park jó ütemű lerohanó támadása után három együttes találat következett. A dél-koreai ezt követően akkor szúrta meg a magyart, amikor éppen elhangzott az "állj" vezényszó, de még érvényes volt a tus. Megint Imre akciózott pontosan, a szünet pedig az ő 8-6-os vezetésénél következett. A második három percben Park 9-9-nél egyenlített, de a magyar párbajtőrözőt ekkor még nem lehetett megingatni, látványos találatokkal 13-9-re meglépett. Ellenfelét hason, majd vállon szúrta, utána leguggolva ért el találatot. Parknak is bejött egy akciója, de aztán megint Imre volt gyorsabb és pontosabb. 14-10-nél már egészen közel volt a győzelem, a magyar vívó is így gondolhatta, mert aktívan be akarta fejezni az asszót. Csakhogy mindig a dél-koreai találatát jelző zöld lámpa gyulladt fel, s csakhamar 14-14 állt az eredményjelzőn. Egy tus döntött, és Park ekkor már eksztázisban vívott, a 15. találatot is ő adta, Imre pedig – az érte szurkolókkal együtt – nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett.

"Volt nálam egy kis blokk." – nyilatkozott Imre Géza a végjátékról. – "Nagyon azt akartam csinálni, amit addig, aztán megpróbáltam mást is, hátha egy kicsit megzavarom vele, abból lett a 14. találat, de utána nem sikerült többször megcsinálnom. Jól váltott be, s a végén még szerencsém sem volt, mert elszúrtam a karja alatt valahol."

"Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok…" – tette hozzá kesernyés mosollyal.

Imre Géza előzőleg az atlantai olimpián tudott egyéniben dobogóra állni, 20 éve harmadik lett. Közben csapatban ezüstöt nyert 2004-ben, Athénban.

Rióban ő szerezte a magyar küldöttség negyedik érmét. Előzőleg az ugyancsak párbajtőröző Szász Emese nyert, illetve győzött 400 méteres vegyes úszásban, majd pedig 100 méter háton Hosszú Katinka.

Eredmények:

a 64 között:

Rédli András-Abdulaziz Alsatti (független olimpiai versenyző/kuvaiti) 14-13

a 32 között:

Boczkó Gábor-Alaxandre Bouzaid (szenegáli) 15-9
Imre Géza-John Rodriguez (kolumbiai) 15-8
Yannick Borel (francia)-Rédli 15-9

a 16 között:

Imre-Boczkó 15-8

negyeddöntő:

Imre-Nikolai Novosjolov (észt) 15-9

elődöntő:

Imre-Gauthier Grumier (francia) 15-13
Park Szang Joung (dél-koreai)-Benjamin Steffen (svájci) 15-9

a 3. helyért:

Grumier-Steffen 15-11

döntő:

Park-Imre 15-14

A végeredmény, férfi párbajtőr:

1. Park Szang Joung (Koreai Köztársaság)
2. IMRE GÉZA
3. Gauthier Grumier (Franciaország)
…13. BOCZKÓ GÁBOR
…28. RÉDLI ANDRÁS

Szerdán a női tőrözők és a férfi kardozók egyéni versenyét rendezik a 3-as Karióka Arénában, két-két magyarral a mezőnyben.

A keddi magyar mérleg

A magyar versenyzők keddi eredményei a riói olimpián:

CSELGÁNCS

férfi 81 kg: Csoknyai László helyezetlenül zárt

EVEZÉS

férfi egypár, negyeddöntő: Pétervári-Molnár Bendegúz futamában 4., az alsóági középfutamba jutott
férfi kormányos nélküli kettes, középfutam: a Simon Béla, Juhász Adrián duó futamában 4., a B döntőbe jutott

SPORTLÖVÉSZET

női sportpisztoly: Csonka Zsófia 10., Tobai-Sike Renáta 16.

ÚSZÁS

női 200 m vegyes: Hosszú Katinka olimpiai bajnok
férfi 200 m pillangó: Kenderesi Tamás bronzérmes, Cseh László 7.
férfi 100 m gyors: Bohus Richárd 24., Kozma Dominik 26.
női 200 m pillangó: Szilágyi Liliána 10.
férfi 200 m mell: Gyurta Dániel 17., Horváth Dávid 30.
férfi 4×200 m gyorsváltó: Magyarország 16.

VITORLÁZÁS

női szörf: Cholnoky Sára 6 futam után 22.
férfi szörf: Gádorfalvi Áron 6 futam után 27.
női Laser: Érdi Mária 4 futam után 9.
férfi Laser: Vadnai Benjámin 4 futam után 22.
Finndingi: Berecz Zsombor 2 futam után 17.

VÍVÁS

férfi párbajtőr: Imre Géza ezüstérmes, Boczkó Gábor 13., Rédli András 28.

VÍZILABDA

női csoportmérkőzés, 1. forduló, B csoport: Magyarország-Kína 13-11

Fotó: Illyés Tibor (MTI)