Egyenlített a Körmend, döntőben a Fehérvár

A Körmend hazai pályán könnyedén legyőzte a címvédő Szolnokot, míg az Atomerőmű kikapott a vendég Alba Fehérvártól pénteken a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének negyedik mérkőzésén. Előbbi párharc 2-2-re áll, míg utóbbit a Fehérvár nyerte 3-1-re.

A mérkőzés előtt jelentették be hivatalosan, hogy az Egis Körmend csapatkapitánya, Ferencz Csaba a következő szezonra is elkötelezte magát nevelőegyesületéhez.

Mindkét csapatnál volt hiányzó, hazai oldalon a vezetőedző, Teo Csizmics eltiltását töltötte, így csak a nézőtérről követhette csapata szárnyalását, míg a vendégek egyetlen irányítójukat, Wittmann Krisztiánt nélkülözték.

A kupagyőztes Körmend az amerikai Parish Petty révén végig vezetett a nyitónegyedben, majd a folytatásban Wesley Channels második triplájával 18 ponttal elhúzott. A bajnokcsapat a második játékrészben több mint hét percen át nem talált a gyűrűbe, és ebben a szakaszban mindössze négy pontot hozott össze. A 41-21-ről induló második félidőben folytatódott a szolnoki vesszőfutás, 25 pontos különbségnél a vasiak időnként már a közönségnek játszottak. A meccs utolsó 10 percének nem maradt tétje, a Körmend könnyedén hozta a negyedik mérkőzést, így a 2-2-re álló párharc vasárnap dől el Szolnokon. A találkozó legeredményesebbje a körmendi Cole Dickerson lett 19 ponttal.

A találkozó három játékveteője, Földházi Tamás, Benczur Tamás, Györffy Pál Attila végig kitűnően vezette a mérkőzést, egyik félnek sem lehet rossz szava ténykedésükre.

Pakson az összesítésben 1-2-es hátrányban lévő hazaiak úgy őrizték végig előnyüket az első félidőben, hogy mind az öt büntetőjüket kihagyták. A nagyszünetben így is már 10 ponttal vezettek (39-29). A harmadik negyedben az ASE csak kilenc pontot szerzett, így a fehérváriak fordítottak, és a hajrá izgalmasan alakult. A zárópercekben fej fej mellett haladt a két gárda, aztán a Fehérvár bizonyult hatékonyabbnak, így nagy csatában nyert, és 3-1-es összesítéssel jutott tovább a fináléba. A meccs legjobbja a 20 pontos paksi Lee Robinson volt.

Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK 89-53 (22-17, 19-4, 20-17, 28-15)

Körmend, Városi Sportcsarnok, 2000 néző. Játékvezetők: Földházi Tamás, Benczur Tamás, Györffy Pál Attila (Hartyáni Zsolt)

Egis Körmend: Petty 13/9, Channels 14/6, McKinney-Jones 9/3, Dickerson 19/3, Duinker 18 cserék: Lakosa 2, Ferencz 12/6, Tóth N. 2 Edző: Hencsey Tamás

Szolnok: Vojvoda 7, Kovács P. -, Vrbanc 8/6, Milosevics 8, Keller 8/3 cserék: Boriszov -, Jones 8/6, Gregory 8, Peringer -, Zsíros 6/6, Rudner – Vezetőedző: Sztojan Ivkovics

Az eredmény alakulása: 5. perc: 11–4. 8. p.: 20–15. 17. p.: 35–17. 20. p.: 41–21. 24. p.: 53–28. 28. p.: 59–34. 30. p.: 61–38. 37. p.: 78–46. 39. p.: 87–50

Mestermérleg:

Hencsey Tamás: Egyetlen edző sem képzelhet el ennél jobb, álomszerűbb játékot. Támadásban és védekezésben is kiválóan teljesítettünk, különösen a második negyed alakult hihetetlenül. A saját gyors játékunkat tudtuk játszani, megvoltak a gólpasszok, besegítések, pontos dobások – minden.

Sztojan Ivkovics: Sajnos mindkét irányítónkat nélkülöznünk kellett, ezért akadozott a támadójátékunk. Ami elszomorító, hogy a ziccereket is nagy hibaszázalékkal dobtuk. Az igazsághoz tartozik, hogy a Körmend ezúttal remekül védekezett. A kérdés az: mennyi erő és energia maradt a játékosokban vasárnapra?

Eredmények, elődöntő, 4. mérkőzések:

Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 89-53 (22-17, 19-4, 20-17, 28-15)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2

Atomerőmű SE – TLI-Alba Fehérvár 64-69 (20-13, 19-16, 9-20, 16-20)
A párharc végeredménye: 3-1 a Fehérvár javára