A napokban megkapják a háziorvosok a 130 ezres praxistámogatást

A napokban megkapják a háziorvosok a 130 ezres praxistámogatást

A napokban megkapják a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok a havi 130 ezer forintos praxistámogatást, amely március 1-jétől jár nekik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az orvosi kamara elnökével közösen tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, ezzel az elmúlt években összességében 520 ezer forinttal nőtt az alapellátó orvosok támogatása.

Kifejtette: a háziorvosi praxisok finanszírozása évek óta nő, 2010 óta 70 százalékkal emelkedett az alapellátás támogatása. “Az igazán nagy emelkedés az utóbbi években volt érezhető, hiszen már negyedik éve nő 130 ezer forinttal a háziorvosok támogatása” – emelte ki.

Rétvári Bence hozzátette: míg 2010-ben egy háziorvosnak havi 807 ezer forintból kellett gyógyítania, addig mostanra havonta 1,5 millió forintnál is több forrásból gazdálkodhat, és ez már érezhető emelkedés.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályok lehetővé teszik azt, hogy az önkormányzatok elengedjék a háziorvosi vállalkozások iparűzési adóját, ezzel is könnyítve gazdálkodásukat.

Bíznak abban, hogy az alapellátásnak juttatandó pluszforrások tovább tudják javítani az alapellátás színvonalát, és egyre több orvost győznek meg arról, hogy a háziorvoslást válasszák – tette hozzá.

Kiemelte, a kormány szándéka, hogy tovább emelje mind a kórházi orvosok, ápolók fizetését, mind pedig az alapellátásban dolgozók bevételét, hiszen ezek a béremelések nem hitelből vagy uniós forrásból, hanem a központi költségvetés forrásaiból tudnak megvalósulni. A kormány betartotta, amit ígért, és egy “radikális, érezhető” finanszírozásemelést hajtott végre – mondta Rétvári Bence.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a kormány felismerte, hogy az alapellátást meg kell erősíteni, így az utóbbi években jelentősen növelték a finanszírozást.

A kamara már 2007-ben jelezte a háziorvosi praxisok alulfinanszírozottságát, azonban az utóbbi években a kormány felismerte, hogy az alapellátás megerősítése alapvető népegészségügyi kérdés, és jelentős finanszírozásemelés történt – közölte.

Ugyanakkor hozzátette: nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik alkalmazottként dolgoznak, így hozzájuk a fenntartón keresztül kell megérkeznie a megemelt finanszírozásnak, ami még nem minden esetben biztosított. Ezzel kapcsolatban eredményes tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal – mondta.

Arra a kérdésre, hogy indikátorrendszerhez kötnék a finanszírozásemelés egy részét, Éger István azt mondta, az érdekképviseletek ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg nem összemérhető az alapellátásban a bérre eső bevétel a szakellátásban dolgozók bérével, addig az emelést rezsitámogatásként kell adni.

Azonban sikeresen túl vannak az indikátorrendszer korszerűsítésén, így “nyitott az út, és lassanként elkövetkezhet az az időszak”, amikor figyelembe tudják venni a minőségi mutatókat, illetve a praxis méretét, az ellátotti betegszámot.

Hét érv a multisport mellett

Hét érv a multisport mellett

Testi, szellemi és lelki fejlődését is segíti a fiatalnak, ha több sportágat kipróbál – mit tehet a szülő a gyermekéért?

Minden szülő vágya, hogy mind testileg, mind lelkileg egészséges, fitt felnőtt váljon gyermekéből. Ennek a folyamatnak fontos eleme a testmozgás megszerettetése a fiatalokkal. Számos kihívást rejt azonban a megfelelő mozgásforma kiválasztása. Fontos, hogy a szülő a gyermek érdeklődését, adottságait és a környezeti tényezőket is figyelembe vegye: iskolai és szabadidősport infrastruktúrája, sporttáborok, egyesületi lehetőségek. Ezen túl kifejezetten ajánlott több sportágat is kipróbálni, ez ugyanis nemcsak a választást segíti, hanem általa gyermekünk ügyesebbnek, magabiztosabbnak érezheti magát a mozgásos feladatokban. A Magyar Diáksport Szövetség az EFOP-3.2.10-16 azonosítószámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű projektje keretében igyekszik olyan hasznos információkkal segíteni a szülőket és a gyermekeket is, amelyek révén a fiatalok egészséges és kiegyensúlyozott felnőttekké válhatnak.

Sokszor hallják a diákok, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Így van ez a testmozgással is, hiszen fontos, hogy az ne kényszerből, hanem saját elhatározásból legyen életünk része. A szülő már gyermekkorban sokat tehet azért, hogy kialakítsa és megtartsa a gyermekében a testmozgás iránti természetes igényt, és megmutassa az abban rejlő örömöt. Szakmai tanulmányok bizonyítják, hogy a multisport, azaz több sportág kipróbálása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekből aktív, sportban gazdag életet élő, így egészséges felnőtt váljon (J. Côté. D. J. Hancock, 2016, és T. Dangi, P.A. Witt, 2016). A gyermekek utánpótlás- és versenysportja szempontjából a multisportszemlélet elsősorban 12-13 éves korig kiemelten fontos, de a szabadidősport kapcsán is kijelenthető, hogy a legjobb, ha több sportággal, mozgásformával próbálkozunk. Ezért összeszedtük a legfontosabb érveket amellett, hogy miért érdemes minél több sporttevékenységet kipróbálni:

  1. Több sportág – több készség és képesség: A különféle sportágak eltérő készségeket fejlesztenek, képességeinket más és más módon veszik igénybe. Ebből fakadóan minél több sporttevékenységet próbálnak ki a gyerekek, annál sokoldalúbban fejlődnek, ráadásul számukra (és szüleik számára) is kiderül, hogy miben tudnak igazán ügyesek, sikeresek lenni, miben érzik inkább otthon magukat.
  2. Sokoldalúság, kreativitás fejlődése: A sokoldalúság minden sportágnál előny, hozzáad a sportolói teljesítményhez, de a sportjátékok változatossága más kompetenciákat, készségeket is fejleszt, ezáltal felkészít az élet más területein jelentkező kihívások kreatív megoldására is.
  3. Segít a korai kiégés megelőzésében, csökkenti a lemorzsolódás arányát: Ha egy fiatalt már kiskora óta csak egyfajta sport irányába orientálnak, nem tárják fel előtte a sportjátékok és a sportágak által kínált sokszínűséget, ha csak egy sportágban és számára nem megfelelő versenykörnyezetben (például idősebb, vagy korábban érő kortársaival) versenyeztetik, a sikertelenség és a kudarcok miatt könnyen fásulttá, motiválatlanná válhat. Ez akár a mozgás abbahagyásához is vezethet, amelyet mindenképpen meg kell előzni. A többfajta sport kipróbálása, a színes sportpaletta felvonultatása különösen az iskolai testnevelésben és a diáksportban nagy segítséget nyújthat ennek elkerülésében.
  4. Belső motiváció növelése: Ha a gyerekek több sportágat is kipróbálhatnak, és nem feltétlenül csak a győzelem jelenik meg értékként előttük, hanem maga a mozgás, az aktív közösségi együttlét öröme is, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a belső motivációjuk, hogy hosszú távon fizikailag aktív életet éljenek.
  5. Önkontroll fejlődése, döntéshozatali készség javulása: Ha egy gyermek, fiatal több mozgásformát is kipróbálhat, azzal növelhető a döntési szabadsága, lehetősége lesz arra, hogy jobban megismerje önmagát, képességeinek határait. Továbbá fejlesztheti olyan készségeit, mint az önálló tanulás, a másokkal való együttműködés, a kritikus gondolkodás és az önreflexió, ami a felnőtté válásában különösen hasznos tanulási folyamat.
  6. Csökken a sérülés esélye: Minél többfajta mozgásformát próbálunk ki, annál többfajta izomcsoportot, ízületet mozgatunk meg, fejlesztünk vagy terhelünk. Ezért a változatos sporttevékenységekkel csökkenthető a krónikus sérülések kialakulásának esélye is.
  7. Fejlődik a fiatal magabiztossága, javulnak a kognitív képességek: Mivel a multisportszemlélet révén számtalan mozgásformát megismer a gyermek, tudása, tapasztalata és készségei is bővülnek, ami pozitív hatással van magabiztosságára is.

Külföldi és hazai sikeres élsportolók példája bizonyítja, hogy a többfajta mozgásforma kipróbálása, az így szerzett tudás és tapasztalat a versenysportévek alatt is igen hasznos. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok öttusázó is számos sportágat kipróbált, mielőtt elkötelezte magát az öttusa mellett: „Kicsi koromtól kezdve nagyon élénk és kíváncsi gyerek voltam, hatalmas mozgásigénnyel. Ezért mindig több sportot is űztem egyszerre, kipróbáltam az úszást, cselgáncsot, de birkóztam, karatéztam, asztaliteniszeztem is. Végül 10-11 évesen találtam rá az öttusára, amelynél valószínűleg azért kötöttem ki, mert többféle sportágat fog össze, így átlagon felül változatos.”

Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos példája még sajátosabb, az evezős sportot ugyanis egészen kicsi korban még nem lehet elkezdeni. „Gyerekkoromban sokáig úsztam, de nyaranta rendszeresen teniszeztem is. Természetesen kipróbáltam a focit, mint a legtöbb fiú. Közben 10 évesen találkoztam a kajakkal, és ekkor eldőlt minden, onnantól nem lehetett a hajóból kiimádkozni engem. De a többi sportág iránti érdeklődés a mai napig megvan bennem.”

Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó sportágában egyedülálló sikereket ért el. Karrierje azonban érdekesen indult. „7 és 14 éves korom között versenyszerűen úsztam, így elég jó vizes alapokat kaptam.” – meséli Péter. „Utána három éven át párhuzamosan űztem a kézilabdát és a vízilabdát, majd először a kézilabda mellett döntöttem: egy évig a veszprémi ificsapatban játszottam. Csak ezután tértem vissza véglegesen a medencébe, és 18 évesen kezdtem az OB1-ben vízilabdázni.” Most már tudjuk, jó döntést hozott, hiszen meghatározó tagja lett a magyar vízilabda „aranygenerációjának”. Péter karrieríve kiválóan példázza, hogy még a sikeres versenysportról sem feltétlenül marad le az, aki későn dönti el, melyik sportnál marad.

A többszörös olimpiai bajnok sportolónak két fia van. A nagyobbik, Vince úszó, a kisebbik, Samu a papa nyomdokait követve a vízilabdában talált örömöt. „Mindenképpen szerettem volna, ha a gyerekek megtanulnak rendesen úszni, ezt én természetesnek tartom. Utána pedig azt mondtam nekik, hogy azt választanak, amit szeretnének, de kérem, hogy azt tegyék szívvel-lélekkel és rendszeresen. Egyelőre úgy tűnik, mindketten élvezik, amit csinálnak, és ha másik sportágra váltanak, azt is támogatni fogom.” – osztotta meg a vízilabdázólegenda a gyermekeivel kapcsolatos tapasztalatát.

Mit tehet a szülő?

Mindent összegezve a szülő egyik legnagyobb feladata, hogy segítséget nyújtson olyan mozgásformák, sportágak kiválasztásában, amelyek igazi örömöt, élményt jelentenek gyermeke számára, megalapozva ezzel az ő fizikailag aktív, egészséges felnőtt életét.

Fontos, hogy a szülő támogassa gyermekét minél többféle sporttevékenység kipróbálásában. Ez persze több logisztikát, szervezést, időt, energiát igényel, de hosszú távon a gyermek egészsége és személyiségfejlődése szempontjából megéri a fáradságot.

Érdeklődjön a testnevelést tanító pedagógusnál gyermekéről, hogy mi az a mozgásforma, amit a gyermek szívesen csinál, amiben örömét leli. Kérjen információt, hogy milyen sportfoglalkozások vannak az iskolában, az iskola milyen egyesületekkel van kapcsolatban. Remélhetőleg ma már az intézményekben is egyre több iskolai grassroots szellemiségű – azaz játék- és élményközpontú – sportköri foglalkozás és esemény valósul meg a tömegsport szellemében. Itt ugyanis nem a győzelem, hanem minél több gyerek részvétele a fontos.

Amikor sportágat választ gyermekének, lehetőség szerint tájékozódjon több egyesületnél is, hogy ott milyen programok, pedagógiai elvek szerint dolgoznak, milyen felkészültségű szakemberek vezetik a foglalkozásokat, illetve van-e lehetőség egyesületen belül több sportot is űzni, akár párhuzamosan is.

Fontos, hogy a sporttevékenységek kiválasztása során a szülő hagyja érvényesülni gyermeke véleményét, vegye figyelembe adottságait, habitusát, és mindent összehangolva, közösen találják meg azokat a mozgásformákat, amelynek révén a gyermek egészségesebb és kiegyensúlyozottabb lehet.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

Influenza – Országszerte több a beteg

Influenza – Országszerte több a beteg

Megduplázódott az intenzíven lévők száma

Az ország valamennyi közigazgatási területén egyre gyakrabban fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az intenzív ellátást igénylők száma csaknem megduplázódott az előző héthez viszonyítva – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának legfrissebb, szerdai jelentésében.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint január 29. és február 4. között az országban 47 800 beteg fordult influenzás tünetekkel orvoshoz az előző heti 31 330 emberrel szemben.



Az ország közigazgatási területei között továbbra is nagy különbség tapasztalható. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Fejér megyében, a fővárosban és Pest megyében volt a legmagasabb, Vas, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a legalacsonyabb. Emellett Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megye kivételével valamennyi területen diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzavírus okozta megbetegedést.

Az elmúlt héthez hasonlóan a leggyakrabban óvodás és általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az 5. héten hat jelentés érkezett – a fővárosból kettő, valamint Heves, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéből. A járványok három óvodát, két általános iskolát és egy egészségügyi intézményt érintettek.

A kórházi jelentőszolgálat adatai szerint – az előző héthez viszonyítva – csaknem 60 százalékkal nőtt a kórházi ápolást igénylők száma. A kórházba utalt betegek csaknem 39 százaléka gyermek volt, mintegy 34 százalékuk a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az előző heti 27-hez képest a múlt héten 44 új beteg részesült intenzív ellátásban, a gépi lélegeztetést igénylő új betegek száma a 4. hetihez képest megduplázódott (38). Az intenzív ellátást igénylő betegek – egy kivétellel – felnőttek.

A megbetegedések többségéért az influenza B vírusa a felelős – olvasható az Emmi jelentésében.

Országszerte egyre több intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat.

Új sugárterápiás berendezést kapott az Országos Onkológia Intézet

Új sugárterápiás berendezést kapott az Országos Onkológia Intézet

Balog: a következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.

A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan – megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő – onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak.



Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta, hogy napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős.

Ez az összes halálozás több mint egynegyede, és “uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben”, tette hozzá kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés, valamint az azon való részvétel arányának emelése. E téren Balog Zoltán szerint “nem jók” a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen  30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, “ami nagyon sok életet megmenthet”.

A korábbi évek kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: bevezették a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus (HPV) elleni ingyenes, önkéntes oltást, továbbá a “14 napos szabályt”, amely alapján a közfinanszírozott ellátásban a képalkotó vizsgálatokat ennyi időn belül kell elvégezni daganat gyanúja esetén. Emellett bevonták a védőnőket a méhnyakrák-szűrés szervezésébe, és az előző két évben 15 nagy értékű innovatív gyógyszert vettek fel a támogatási listára.

Balog Zoltán emlékeztetett, hogy az Egészséges Budapest program tíz éves futamideje alatt a kormányzat 700 milliárd forintot tervez fejlesztésekre.

Budapest, 2018. február 4. – A budapesti Országos Onkológiai Intézet új, 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedõ pontosságú és eredményességû sugárterápiás berendezése (CyberKnife) az átadás napján, 2018. január 4-én, a rákellenes világnapon. – MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Ónodi-Szűcs Zoltán, a tárca egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt: 2012-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a “14 napos szabálynak”.

Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra – fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással.

Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek.

Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett “azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni” ez a mutató.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt: a tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős daganatos megbetegedés; az EU-n belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyar szint feletti arányt produkált Hollandia, Írország és Dánia is.

Influenza – Mind több kórházban van látogatási tilalom

Influenza – Mind több kórházban van látogatási tilalom

Már vas megyei kórház is érintett a látogatási tilalomban

Az influenzajárvány miatt országszerte egyre több intézményben rendelnek el látogatási tilalmat – derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtöki adataiból.

Az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE-KK) több fekvőbetegosztályán részleges látogatási tilalmat rendeltek el csütörtöktől.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tilalom kiterjed a belgyógyászati klinika intenzív és hematológiai osztályára, valamint az aneszteziológiai, a szívgyógyászati, az idegsebészeti és a gyermekgyógyászati klinika intenzív osztályára. Ugyancsak részleges tilalom van érvényben a gyermekklinika onkohematológiai osztályán és PIC-részlegén, a szülészeti klinika újszülött osztályán és NIC-részlegén, valamint a sebészeti klinika szervtranszplantációs osztályán. Megjegyezték: a tilalom alól kivételt képez a gyermekosztályon a beteget kísérő, ápoló szülő; szülés esetén a szülő nő által meghatározott személy, valamint a súlyos állapotú beteg melletti hozzátartozó. Védőfelszerelés – orr-szájmaszk és védőruha – használata, illetve a kézfertőtlenítés kötelező, egy beteget egyszerre csak egy ember látogathat – jelezte a PTE-KK.

Szintén Baranya megyében a szigetvári kórházban teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el csütörtöktől.

Az ÁNTSZ adatai szerint Budapesten szerdától tilos a látogatás a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán, valamint a szülészeti részlegen.

Továbbra is látogatási tilalom van a fővárosi Bethesda Gyermekkórház fekvőbeteg-ellátó osztályain; minden beteg gyermek mellett egy állandó kísérő tartózkodhat, más látogató nem léphet be az osztályokra.

Szintén tilos a látogatás a Semmelweis Egyetem (SE) Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának minden osztályán, az SE I.-es számú gyermekgyógyászatán a klinikai intenzív és a neonatális intenzív osztályon, továbbá az SE szív- és érgyógyászati klinikájának szakspecifikus intenzív osztályán, az invazív kardiológiai és az egynapos kardiológiai osztályon, a szívsebészeti részlegen és az érsebészeti részlegeken, továbbá a transzplantációs intenzív aneszteziológiai és intenzív terápiás klinika városmajori részlegén.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében csütörtök reggeltől a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban tilos a látogatás. A szolnoki Hetényi Géza kórház-rendelőintézetben továbbra sem látogatható a szülészet-nőgyógyászat, a csecsemő- és gyermekosztály, valamint az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály.

Heves megyében szerdától van látogatási tilalom Hatvanban, az Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán, a csecsemő és gyermekgyógyászati osztályon (köztük az újszülött osztályon, továbbá a szülészet és nőgyógyászati osztályon.

Továbbra is érvényes a látogatási tilalom Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és Dunaújvárosban, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet minden osztályán. Szintén tilos a látogatás az alcsútdobozi Hársfalevél, a csákvári Platán és a kincsesbányai Florena ápolási intézetben, valamint a Magyarországi Református Egyház ráckeresztúri drogterápiás otthonában.

Győr-Moson-Sopron megyében a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban a kardiológiai, neurológiai osztályokon valamint a kardiológia, neurológia, belgyógyászat szubintenzív őrzőn tilos a látogatás.

Veszprém megyében a zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályán és a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház szülészeti osztályán, az onkológiai centrumban és a központi intenzív osztályon van érvényben látogatási tilalom.

Tilos a látogatás a Vas megyei Markusovszky kórház celldömölki telephelyének fekvőbeteg-ellátó osztályain is.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com