A horvát válogatott 2-0-ra legyőzte Nigériát szombaton a D csoport első fordulójának kalinyingrádi mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

I. félidő:

32. perc: jobb oldali szögletet követően Rebic csúsztatta meg a labdát, majd Mandzukic csukafejessel próbálkozott, de a labda a kapu mellé ment volna, ugyanakkor Etebón iránytváltva a jobb alsó sarokba pattant (1-0).

II.félidő:

70-71. perc: egy bal oldali horvát szögletnél Ekong két kézzel átkarolva nem engedte felugrani Mandzukicot, a megítélt büntetőt pedig Modric magabiztosan gurította a jobb alsó sarokba (2-0).

A horvátok kezdték lendületesebben a mérkőzést, elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztettek, de Perisic és Kramaric bombája is centikkel elkerülte a kaput. Húsz perc után kiegyenlítettebbé vált a játék, már az afrikai csapat is eljutott a rivális kapujához, mégis éppen ebben a periódusban került előnybe az esélyesebb horvát gárda. Igaz, igencsak szerencsés találattal, mert Mandzukic fejese Etebóról pattant a kapuba. A gól alaposan visszavetette a nigériai együttest, amely a középpályán teljesen alulmaradt a rivális világsztárjaival szemben, így a félpályát is alig tudta átlépni a szünetig hátralévő időben.

Nigéria sokkal elszántabban kezdte a második játékrészt az egyenlítés érdekében, de a horvát védelem szervezettnek bizonyult és biztosan hatástalanította az ellenfél akcióit. Az afrikaiak lendülete hamar alábbhagyott, a kiegyenlített mezőnyjáték pedig a horvátoknak kedvezett, mert kedvükre járatták a labdát hátul vagy a középpályán, s ritkán egy-két gyors passzal próbáltak csak zavart okozni. Ráadásul még az utolsó negyedóra kezdete előtt különösebb megerőltetés nélkül sikerült megduplázniuk az előnyüket is 11-esből, ezzel eldőlt a három pont sorsa.

A csoport további programja:

1. fordoló:
Horvátország-Nigéria 2-0 (1-0)
Argentína-Izland 1-1 (1-1)

2. forduló:
június 21., csütörtök: Argentína-Horvátország, Nyizsnyij Novgorod 20.00
június 22., péntek: Nigéria-Izland, Volgográd 17.00

3. forduló:
június 26., kedd: Izland-Horvátország, Rosztov 20.00
június 26., kedd: Nigéria-Argentína, Szentpétervár 20.00

(MTI / Fotó: fifa.com)