Óriási hazai siker a DTM hungaroringi hétvégéjén: dobogó második fokán ünnepelhette a magyar közönség a 17 éves pilótát

A vasárnapi időmérőn a hétvége második leggyorsabb időeredményével megszerzett rajtpozícióból indulva, a tanuló évében nem elvárt eredményként a futamon szerzett második helyezésével a hátsókerék-meghajtású nagy túraautó (GT) kategóriában pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta Keszthelyi Vivien. A világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzője a német túraautó-bajnoksággal (DTM) együtt megrendezett Audi R8 LMS Cup harmadik, hungaroringi versenyhétvégéjén örvendeztette meg szurkolóit.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótán a szombati első időmérőn a technika, illetve a folyamatosan váltakozó esős időjárás is kifogott, ezért a hatodik helyről vághatott csak neki a nyitófutamnak. A verseny során folyamatosan a dobogósokéhoz hasonlóan jó időket autózott, és a körülményeket figyelembe véve bravúrosnak számító negyedik helyet szerezte meg. Ez is megmutatta, hogy mennyire fontos a jó rajtpozíció egy olyan sorozatban, mint az újonnan indult Audi R8 LMS Cup, ahol ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták.

A vasárnapi időmérőre sikerült a szombati problémákat kiküszöbölni, így extra motivációval érkezett Keszthelyi Vivien, s a kvalifikáción egyedül már csak a rendkívül tapasztalt, tízéves nemzetközi GT-rutinnal rendelkező, az összetett pontversenyt vezető német Kris Heidorn tudta megelőzni.

A futamon a 17 éves magyar pilóta jól kapta el a rajtot, s bár mögötte többen is próbálkoztak, fiatal korát meghazudtoló rutinnal verte vissza ezeket a támadásokat, folyamatosan növelve előnyét az őt üldözőkkel szemben.

A fél óra plusz egy körre tervezett futam során Keszthelyi Vivien hiba nélkül vezetett, s közel 8 másodperc volt az előnye az őt követő lengyel Paziewskivel szemben, amikor a táv kétharmadánál, 10 perccel a tervezett leintés előtt váratlanul előtt eleredt az eső a Hungaroring fölött. A versenybírók – tekintettel arra, hogy néhány órával korábban, a DTM futama során épp emiatt súlyos sérülések történtek a boxutcában – piros zászlóval véget vetettek a versenynek. Ez természetesen nem zavarta az autójából hatalmas mosollyal kiszálló magyar versenyzőt, akit a vetélytársak és az Audi Sport vezetői is köszöntöttek a dobogós ceremónia előtt.

Keszthelyi Vivien, aki 15 évesen már TCR kategóriájú autóval kétszeres magyar bajnoki címet szerzett, tavaly az Audi TT Cupban a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett, és idén először versenyez hátsókerék-meghajtású nagy túraautóval (GT), több mint két év kihagyás után először állhatott rajthoz hazai közönség előtt.

A kupasorozatban most egy két hónapos nyári szünet következik, majd az angliai Brands Hatch-i pályán folytatódik a küzdelem.

Keszthelyi Vivien nyilatkozata:

“Egy versenyzőnek mindig sokat ad a hazai közönség támogatása, egy ilyen szép eredmény birtokában pedig még jobb kedvvel megyek nyári szünetre. Most egy kis pihenő következik, azt követően viszont megkezdem a felkészülést a szezon második felére. Ez az első évem hátsókerék-meghajtású sorozatban, rengeteg tapasztalatot kell még szereznem, de úgy érzem, egyre nagyobb az összhang az autó és köztem, és bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan szép eredményeket érünk majd el közösen. Még egyszer köszönöm a támogatást a csapatomnak és az összes szurkolónak is, felejthetetlenné tették a „visszatérést” a hazai pályára.”

(Team VRS Sport)