Dobogóra hajt a hétvégén a 17 éves magyar pilóta

A hétvégén hosszú idő után újra Magyarországon versenyez Keszthelyi Vivien, aki a világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzőjeként a Hungaroringen áll majd rajthoz a német túraautó-bajnokság (DTM) betétfutamán, az Audi R8 Cup harmadik versenyhétvégéjén.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótára már tizennégy éves korában felfigyeltek a világ egyik legnagyobb konszernjéhez tartozó Audi szakemberei. Ezek után Vivien lépésről-lépésre jutott el a túraautózás csúcsának számító hátsókerék-meghajtású autók világába. Az újonnan indult Audi R8 LMS Cup futamain, melyeket a DTM-mel együtt rendeznek, továbbra is ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták, mely rendkívül fontos tényező a további fejlődés szempontjából.

Jól indult a szezon a magyar versenyző számára, aki a hockenheimi nyitóhétvégén mindkétszer a dobogón ünnepelhetett. Az újonnan indult GT-sorozat második hétvégéjén a németországi Lausitzringen ezen a pályán pályafutása során először vezetett ilyen teljesítményű autót, s ugyan végig küzdött a beállításokkal, előbb a hetedik, majd a hatodik helyről indulva is negyedikként intette le a kockás zászló. Vivien eddigi pályafutása során, miután mindössze 13 évesen, élete első nemzetközi mezőnyben futott versenyén dobogós helyezést ért el, 14 évesen a szintén egyforma autókat felvonultató Swift Cup Europe összetettjében harmadikként zárt, egy évvel később pedig TCR kategóriájú autóval versenyezve két magyar bajnoki címet is szerzett. A tavalyi évben az Audi TT Cupban pedig – még elsőkerék-meghajtású autóval – a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett.

Keszthelyi Vivien eddigi pályafutása jó példája a tudatosan, sportszakmai szempontok alapján meghozott döntéseknek. A nemzetközi szakemberek szerint ugyanis ahhoz, hogy profi versenyzőként egy pilóta hosszú távon sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy a tanulóéveket olyan nehéz sorozatokban töltse, ahol az autók teljesítménye ellenőrzötten megegyezik, a versenyzők fej-fej melletti csatákban válhatnak egyre jobbá, s köztük elsősorban a felkészültség és vezetéstechnikai tudás dönt. E nehezített terepnek meg is lett az eredménye, hisz Vivient megdöbbentően fiatalon, mindössze 17 évesen kellően tapasztaltnak találták nemzetközi mentorai a tanulóéveket jelentő elsőkerék-meghajtású sorozatok elhagyására. Ennek fényében lépett tehát tovább a pilóta, aki a mostani GT, azaz nagy túraautókat felvonultató

szériában már jóval nagyobb teljesítményű, hátsókerék-meghajtású autók küzdelmébe kóstolhat bele. Az itt szerzett tapasztalatok és tudás jelenthetik a következő lépcsőfokot hosszú távú ambiciózus céljai felé, melyekhez jó alapot jelent a pilóta gyári kötődése is.

Keszthelyi Viviennel péntektől vasárnapig két év után először találkozhatnak hazai pályán a magyar rajongók. A versenyző izgatottan készül a számára is különleges futamra, és csapata a tervek szerint számos érdekes programmal várja majd a szurkolókat. A 17 éves autóversenyzőnek rendkívül sűrű lesz a programja Budapesten, azonban maximálisan szeretné kiszolgálni rajongóit, éppen ezért, ahogyan az elmúlt években, a tervek szerint most is kilátogat a PlayIT Show-ra, a legnagyobb hazai számítógépes játékfesztiválra, ahol természetesen egy versenyautó szimulátort mutat majd be.

KESZTHELYI VIVIEN NYILATKOZATA:

“Egészen más, különleges érzés, hogy hazai környezetben készülhetek és versenyezhetek. Noha ez talán egy kis plusz nyomást is helyez rám, de nem változtat azon, hogy ezúttal is szeretném a legjobbat kihozni magamból. Nagyon szeretem a Hungaroringet, és eddig nem is volt itt komolyabb problémám, ugyanakkor mivel – többek között a DTM miatt is – általában változtatnak egy keveset a szabályokon, illetve mivel hátsókerék-meghajtású autóval még nem versenyeztem itthon, egy kicsit olyan lesz, mintha egy új pályát kellene megtanulnom. Eddig kizárólag pozitív emlékeim vannak a ringről, korábban több dobogós helyezést, illetve futamgyőzelmeket is szereztem itt, bízom benne, hogy idén tovább gyarapíthatom a pályához kötődő sikereimet. A magyar közönségnek is igyekszem minél több örömteli pillanatot okozni, akik, bízom benne, szép számmal buzdítanak majd.”

(Forrás és foró: Team VRS Sport)