A Fidesz kétharmados győzelmét hozta – egyelőre még nem hivatalosan – a vasárnap véget ért országgyűlési választás. Az eredményt minden ellenzéki párt kritizálja, csalást kiáltva.

Nincs ez másként Vas megyében, a körmendi választókerületben sem, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje, V. Németh Zsolt – már nem először – az ország második legjobb eredményét érte el.

A vádakra a körmendi Fidesz csoport adott ki sajtóközleményt, melyet változtatás nélkül közlünk:

Nem csak a győzelmet, hanem a vereséget is illik méltósággal viselni!

Négy napja hatalmas győzelmet aratott Magyarország. Közel 70 százalékos részvétel mellett a választópolgárok jelentős felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a kormányalakításra. Pedig korábban a teljes ellenzéki média azt harsogta, hogy ekkora részvételnél szinte biztos a kormánypártok bukása. A magyar emberek azonban másképp gondolták. Vasárnap este hét órakor még minden politikai alakulat a demokrácia ünnepéről beszélt, amiért ilyen magas számban járultak a választópolgárok az urnák elé. Az ellenzék egyenesen előre ünnepelt, bízva abban, hogy a magas részvétel nekik kedvez. Aztán ahogyan a pártok delegáltjai elkezdték szivárogtatni az eredményeket a pártközpontoknak, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy itt bizony nem lesz kormányváltás. Ezzel párhuzamosan változott az ellenzéki retorika is percről-percre, óráról-órára. Amikor a hivatalos eredmények megjelentek már csak egyetlen kérdés maradt eldöntetlen: lesz-e kétharmad a Fidesznek, vagy sem. Lett…

Másnap pedig megindult az előre borítékolható ellenzéki össztűz, csalás történt. Ami korábban a demokrácia ünnepe volt, most egy csapásra a csalást bizonyító tény lett. „Az nem lehet, hogy ennyi ember ment el szavazni, és mégis a Fidesz nyert”- harsogta az ellenzéki média, és meghatározó ellenzéki politikusok. Mert ugye a demokrácia nekik csak addig tart, amíg számukra kedvező eredmény születik. Utána már nem számít az emberek többségének akarata. Akkor tuti, hogy csalás történt.

A csalás kiáltása mellett pedig néhány ellenzéki politikusnál teljesen elgurult a gyógyszer, és a széles közönség előtt mutatták meg, hogy milyen emberek is valójában. Így tett Bana Tibor is, aki a súlyos választási vereséget követően totális ámokfutásba kezdett a közösségi oldalán. Leidiótáz, lehülyéz bárkit, aki nem az ő véleményét osztja, 5 IQ-s sötét baromnak nevez magyar embereket, pusztán azért, mert nem Jobbikosok. Látható tehát, hogy mit is gondol a szentgotthárdi képviselő 2.5 millió magyar, közte több mint 4 ezer körmendi emberről. Sötét barmok, tanulatlan idióták… Persze 4 év múlva majd ezeknek a sötét barmoknak kéri a szavazatát jelöltként. Már, ha addig el nem távolítja a Jobbikban formálódó új vezetés.

Javasoljuk képviselő Úrnak, hogy szálljon le a magas lóról, és viselje férfiként a vereséget! A magyar emberek gyalázása helyett pedig inkább köszönje meg a baloldali szavazóknak, hogy őt támogatták, hiszen nélkülük még ilyen eredményt sem tudott volna elérni! Egy Corvinuson szerzett diploma pedig senkit nem jogosít fel arra, hogy magyarok millióit lenézze és megalázza! Hiába… az iskola és a jellem nem mindig jár kéz a kézben…

Fidesz Körmendi Szervezete