Átadták szerdán a szombathelyi Schmidt Múzeum 248 millió forintos beruházással elkészült új fogadóépületét, a 200 négyzetmétert meghaladó bővítésnek köszönhetően nemcsak a fogadótér hanem a kiállítótér is bővült, valamint irodáknak és egyéb kiszolgáló létesítményeknek is jutott hely – hangoztatta az átadóünnepségen mondott köszöntőjében a város polgármestere.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) elmondta: az 1773-ban Mária Terézia engedélyével gimnázium céljára emelt épület története során sok célt szolgált – cserkészotthon, egyházi egyesületek és általános iskola is működött benne –  végül 1968 és 1972 között múzeummá alakították át, hogy ott névadójának Smidt Lajos szombathelyi sebészorvos Szombathelynek adományozott gyűjteményét elhelyezzék.

Szombathely, 2018. április 4. – Csapláros Andrea, a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, Hende Csaba (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője és Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester (középen b-j) átadja a szombathelyi Smidt Múzeum 248 millió forintos beruházással elkészült új fogadóépületét 2018. április 4-én. – MTI Fotó: Varga György

A polgármester hangsúlyozta: az épület homlokzatának felújítását már 2015-ben elvégezték, a további külső és belső felújításra, valamint a bővítésre a Modern Városok Program részeként a Szent Márton Terv keretében nyílt lehetőség.

Ugyanebből a 2,5 milliárd forintos forrásból fedezték egyebek között a Savaria Múzeum felújítását, a Szent Márton tér építését, a Romkert sétány kiépítését, egy másik 2,5 milliárd forintos keretből pedig megújulhatott a szombathelyi székesegyház, a püspöki palota, a Mindszenty-tér is – tette hozzá.

Szombathely, 2018. április 4. – A szombathelyi Smidt Múzeum 248 millió forintos beruházással elkészült új fogadóépülete az átadás napján, 2018. április 4-én. – MTI Fotó: Varga György

Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője az avatóünnepségen kijelentette: minden közösségnek és minden embernek tisztában kell lennie a múltjával és ápolnia kell a múlt értékeit és a hagyományokat, mert csak ezeken az alapokon tudja megteremteni és felépíteni a leghaladóbb oktatást, egészségügyet, a legszínvonalasabb kultúrát és a legkorszerűbb ipart.

Hozzáfűzte: a fogadóépület alapozásánál előtűntek a középkori és az ókori falak, amelyekre a mai múzeum épült, ez pedig jól jelképezi azt, ahogyan ez a legalább kétezer éves település értékeit, önazonosságát és európai keresztény civilizációjának folyamatosságát őrzi.

Ennek további megőrzése és biztosítása a célja a vasárnapi országgyűlési választásnak is – jegyezte meg Hende Csaba.

(MTI / MTI Fotó: Varga György)