A Jobbik az oktatás politikai, szakmai, anyagi megbecsülését ígéri választási győzelme esetén.

Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján szemléletváltást sürgetett a területen annak érdekében, hogy az megfeleljen a 21. század elvárásainak.

Kifejtette, a politikai megbecsülést önálló minisztériummal érnék el, ugyanis szerinte a mostani kormányzati struktúra nem kezeli a súlyának megfelelően sem az oktatást, sem az egészségügyet.

A szakmai megbecsülés alatt azt érti, hogy a szakmai változtatásokat a szakmával egyeztetve, lehetőleg konszenzusos alapon kell meghozni, a folyamatos egyeztetésekből pedig nem szabad senkit kirekeszteni – mondta.

Budapest, 2018. március 29. – Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának elnöke sajtótájékoztatót tart Szemléletváltást az oktatásban – a Jobbik oktatási programjának főbb pontjai címmel az Országgyűlés Irodaházában 2018. március 29-én. – MTI Fotó: Bruzák Noémi

Dúró Dóra az anyagi megbecsülést illetően azt ígérte: a Jobbik vállalja, hogy egy kormányzati ciklus alatt a diplomás átlagbér szintjére emeli a pedagógusok fizetését és biztosítaná annak értékállóságát.

Azt is vállalnák – folytatta -, hogy a ciklus végére a GDP 6 százalékának megfelelő összeget költenek az oktatásra, ahogy az a nemzetközi ajánlásokban is szerepel.

Az ellenzéki politikust kérdezték arról, hogy az MSZP-s Szanyi Tibor egy tévéinterjúban úgy nyilatkozott: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy pártja szükség esetén a Jobbikkal kormányozzon. Dúró Dóra erre válaszul kizártnak nevezte a választási együttműködést és a későbbi tárgyalásokat a két párt között.

Arra, hogy sajtóhírek szerint a Jobbik anyagi juttatásokat ígért a Független Kisgazdapártnak visszalépésért, azt felelte: az ügyben jogi eljárást kezdeményeztek.

A képviselő a Vona Gábor pártelnök és a török Musa Serdar Celebi kapcsolatát firtató kérdésre lejáratú szándékúnak nevezte az Origo cikkét, úgy értékelve: a portál az elmúlt hónapokban “gyakorlatilag csak hazugságokat” jelentetett meg a pártról.

Dúró Dórát faggatták Janiczak Dávid alelnök nőket sértő mondatairól is. Úgy reagált: helyteleníti a kijelentéseket és örül, hogy a politikus bocsánatot kért. Néhány mondat miatt nem feltétlenül szükséges erőteljesebb szankció – mondta, hozzátéve: bízik benne, hogy a bocsánatkérés “pozitív folyamatot indít el” politikustársánál.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com