A hónap elején jelent meg a megyei médiumokban, hogy a fizetésképtelenné vált Styl gyárban a dolgozók nem kapták meg a februári bérüket. A legújabb hírek szerint a cég tulajdonosai húsvétig rendezni kívánják a munkavállalók felé meglévő tartozásukat, akik között több körmendi lakost is találunk. A rendkívüli helyzetre való tekintettel Bebes István, Körmend Város Polgármestere saját hatáskörben eljárva, fejenként 20 ezer forinttal segítette meg a 17 körmendi munkavállalót a saját keretének terhére.

„Amikor az egész ügy kirobbant nyilvánvaló volt, hogy a városnak valamilyen módon segítséget kell nyújtania a bajba került körmendi dolgozókon, még úgy is, hogy egyébként nem körmendi cégről beszélünk. Fontos ugyanis, hogy a körmendi lakosok érezzék azt, hogy önkormányzat a lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni a bajba jutottakat és a rászorulókat.  Az ünnepi időszak miatt igyekeztünk minél hamarabb megoldást találni a kialakult helyzetre, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a saját keretemből 20 ezer forint rendkívüli támogatást ajánlok fel minden körmendi érintettnek. A határozatok elkészültek, és a mai napon kézbesítésre is kerülnek, az összeg pedig legkésőbb holnapig mindenkinek megérkezik a bankszámlájára.„- mondta el Bebes István polgármester.