Keszthelyi Vivien ugyan az elmúlt napokban Finnországban extrém körülmények között készült a hamarosan rajtoló szezonra, az Audi Sport Racing Academy magyar pilótája azonban így is képviseltette magát az AMTS show-n, ahol kiállítottak egy olyan szimulátort, amilyennel készülni fog a következő bajnokságban szereplő pályák megismerésére.

A 17 éves magyar versenyző csapata, a VRS Sport Group irányítása alá tartozó VRS eSport – Virtual Sim Racing segítségével mindenki bepillantást nyerhetett abba, hogy milyen körülmények között tréningeznek a profi nemzetközi autóversenyzők akkor, ha éppen nem egy többszáz lóerős gép volánja mögött ülnek.

Az kijelenthető, hogy a szimulátoroknak szinte teljesen azonos versenykörnyezetet kell teremteniük ahhoz, hogy a pilóták megfelelően tudjanak gyakorolni. Ennek érdekében egy profi szimulátor négy legfontosabb eleme az autó belsejét képező részek: a szélvédő ez esetben profi monitorok, a váz, a hozzá tartozó pedálgép, valamint az ülés és a kormánykerék.

A fém váznak köszönhetően a pedálok mozgatása, valamint a kanyarodás igazi versenyérzetet teremt, az ülésben különbség főként annyi a versenyautóbelivel szemben, hogy utóbbiban “ráöntik” a formákat a pilótára. Természetesen, ahogy az autósportban mindenhol, itt is a kormánykerék számít a léleknek, amelyen a vezérlésén keresztül hasonló érzést szimulálva az eredetihez számos beállítást lehet végrehajtani.

Keszthelyi Vivien hamarosan visszatér Magyarországra, ugyanis nagy bejelentésre készül. A pilóta tavaly az Audi TT Cupban versenyzett, azt viszont még nem árulta el, hol folytatja pályafutását, erre azonban jövő szerdán fény derül.