A magyar női kézilabda-válogatott 23-22-re győzött a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Hollandia vendégeként Eindhovenben, a decemberi kontinenstorna selejtezősorozatának vasárnapi játéknapján, ezzel ismét esélyes a csoportelsőségre, mert neki kedveznek az egymás elleni eredmények.

A két ország nemzeti csapata 43. alkalommal találkozott, három holland siker mellett a magyarok negyvenedik alkalommal nyertek.

A magyar együttesből Szöllősi-Zácsik Szandra és Klivinyi Kinga váll-, Tomori Zsuzsanna térdsérülés miatt hiányzott, és Bódi Bernadett sem játszott. A Ferencváros két tapasztalt kézilabdázójára, Szekeres Klárára és Szucsánszki Zitára pedig azért nem számíthat Kim Rasmussen szövetségi kapitány, mert mindketten családalapításra készülnek.

A hollandok legjobbjai közül Estavana Polman, Jessy Kramer, Charris Rozemalen és Kristy Zimmerman sem szerepelhetett.

A csütörtöki győri mérkőzés (18-19) utolsó kilenc és fél percében nem tudott betalálni a magyar együttes, amelynek az eindhoveni találkozón négy és fél percre volt szüksége az első gól megszerzéséhez. Ezt követően Kovacsics Anikó vezérletével, lendületes, hatékony támadójátékkal sikerült fordítani (2-3), a hazaiak viszont Lois Abbingh távoli átlövéseivel tartották magukat (6-6).

Mindkét kapusnak, Tess Westernek, illetve Kiss Évának is voltak bravúros védései, ám magyar részről támadásban némi hullámvölgy következett, amikor Rasmussen lehetőséget adott a cserejátékosoknak is. Ennek ellenére a szünetben döntetlen volt az állás (12-12).

Kiss Éva a második felvonás elején is remekelt, tíz perc alatt csak két gólt kapott, de csapattársai ezt nem tudták megfelelően kihasználni, nem alakítottak ki megnyugtató előnyt ebben az időszakban. Ahogyan csütörtökön, ezúttal is két találattal vezettek a félidő közepén a magyarok, de most 65 másodperccel a vége előtt is ez volt a helyzet.

A rendkívül izgalmas hajrában Hornyák Dóra labdaeladása után Danick Snelder betalált, majd Puhalák Szidónia gólját nem adták meg. A hazaiak az utolsó másodpercben ismét gólt dobtak, de ezt a védekező Snedler szabálytalansága miatt a játékvezetők érvénytelenítették, így alakult ki a 22-23-as végeredmény.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC holland légiósai közül Cornelia Nycke Groot hat, Yvette Broch egy, a Ferencvárost erősítő Laura van der Heijden két gólt szerzett, Danick Snelder ezúttal nem talált be.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lois Abbingh volt nyolc góllal.

A magyar válogatott legközelebb, május 30-án Koszovóban lép pályára a selejtezőben.

Mestermérleg:

Helle Thomsen: – Az utolsó másodpercekben a bírók egy olyan szabálytalanságot fújtak le, amit előtte az egész meccsen egyszer sem. Ezzel együtt kihagytunk vagy tíz százszázalékos helyzetet és négy büntetőt. Győznünk kellett volna.

Kim Rasmussen: – Mindig hiszek a csapatomban, a lehetőségekben, a csodákban, és abban, hogy amit csinálunk, az helyes és elvezet a sikerhez. De ez egy fantasztikus győzelem volt, nem hiszem, hogy sokan várták volna ettől a kevés rutinos játékossal felálló csapattól, idegenben, ilyen hangulatban, ilyen ellenféllel szemben. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra!

A magyar válogatott korábbi eredményei:

2017. október 1. Fehéroroszország-Magyarország 18-25 (8-12)
2017. szeptember 27. Magyarország-Koszovó 37-12 (18-5)
2018. március 22. Magyarország-Hollandia 18-19 (11-10)

A 7. csoport állása:

1. Hollandia 6 pont (114-74),
2. Magyarország 6 (103-71),
3. Fehéroroszország 4,
4. Koszovó 0 (64-149)

A magyar válogatott további mérkőzései:

május 30., Koszovó-Magyarország, Pristina 18.00
június 2., Magyarország-Fehéroroszország, Kecskemét 16.30

Az első és a második helyezett, valamint a hét csoport legjobb harmadikja jut ki a decemberi, franciaországi kontinenstornára.