Az Egis Körmend kosárlabda csapata 12 pontos győzelmet aratott a szezonbeli mumus Alba fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

A mérkőzést nagy tempóban kezdte a körmendi csapat, Touyo és Ferencz is dobott egy-egy triplát (2. perc: 8-2), de aztán felébredt az Alba is és gyorsan átvette a vetetést is (6. perc: 8-10). A vendégek nem lassítottak, továbbra is domináltak, olyannyira, hogy tíz pont közeli előnybe kerültek (8. perc: 10-19).

A második negyedre mintha kicserélték volna a csapatokat. A hazaiak pontosan céloztak, míg a vendégek majd’ négy percig nem dobtak pontot (14. perc: 30-21). Hill és Lóránt pontjaival zárkózott az Alba, de csak időlegesen, mert körmendi időkérés után először nőtt 10 pont fölé a két csapat közötti különbség (18. perc: 39-28). A csapatok 43-31-es hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre.

A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott nagyon változtatni a 10 pontos különbségen, amin a vendégek szakvezetője, Dzunics Braniszlav időkéréssel próbált változtatni (26. perc: 55-43). A taktikai szünet sem változtatott a játék képén, az vasiak akarata érvényesült és a játékrész végére 13 pontra nőtt az előnyük (30. perc: 63-50).

A záró játékrész körmendi kosarakkal és fehérvári asszisztálással kezdődött (33. perc: 71-52). Ebben a játékrészben a körmendiek kisembere, Andre Hollins nehéztűzért játszott, 11 pontot dobott, közte három triplával, amivel meg is pecsételte a tavalyi bajnok sorsát.

Az MTE az első negyedbeli megingást leszámítva magabiztosan nyert a vendég Alba Fehérvár ellen és kedvező helyzetből várhatja az alapszakaszból hátralévő két mérkőzését.

Mestermérleg:

Gasper Potocnik: – Örülök, hogy négy vereség után le tudtuk győzni az Albát. Nem volt könnyű dolgunk, mert ellenfelünk nagyon jó játékosokból áll. De mi ezúttal csapatként harcoltunk, a srácok minden tőlük telhetőt megtettek a győzelemért. Most egy kicsit pihenünk, aztán készülünk az előttünk álló nagyon fontos két mérkőzésre.

Dzunics Braniszlav: – A Körmend a játék szinte minden elemében felülmúlt bennünket. Mi is keményen küzdöttünk, az első negyedben jól is játszottunk, de utána elsősorban a támadásokban sokat hibáztunk. A dobóteljesítményünk, főleg a távoli nagyon gyenge volt. (nso.hu)

Online statisztika MKOSZ statisztika  A mérkőzés felvétele

Az Egis Körmendre még két mérkőzés vár az alapszakaszban:

2018. március 29., csütörtök 18:00: Pécsi VSK-VEOLIA – Egis Körmend
2018. április 4., szerda 18:00: KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend

Ki volt az Egis Körmend - Alba Fehérvár mérkőzés legjobb körmendi játékosa?

  • HOLLINS Andre (52%, 115 szavazat)
  • FERENCZ Csaba (20%, 45 szavazat)
  • FANNING Eric (7%, 16 szavazat)
  • CSORVÁSI Milán (5%, 11 szavazat)
  • HALÁSZ Ákos (4%, 10 szavazat)
  • WRIGHT Marquis (4%, 8 szavazat)
  • DAVIS Steven (3%, 7 szavazat)
  • TUOYO Justin (3%, 7 szavazat)
  • HORTI Bálint (2%, 4 szavazat)

Összes szavazat: 223

Loading ... Loading ...

A 26. forduló eredményei:

Egis Körmend – Alba Fehérvár 79-67 (16-21, 27-10, 20-19, 16-17)
Kaposvári KK – Atomerőmű SE 74-72 (13-16, 19-18, 21-12, 21-26)
KTE-Duna Aszfalt – DEAC 79-70 (20-25, 14-12, 18-14, 27-19)
MAFC – JP Auto-JKSE 73-72 (23-13, 22-19, 20-24, 8-16)
Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 98-77 (25-18, 27-12, 24-23, 22-24)
Pécsi VSK-VEOLIA – Sopron KC 84-57 (23-12, 17-11, 13-20, 31-14)
Szolnoki Olaj KK – Zalakerámia ZTE KK 93-89 (26-22, 31-18, 23-27, 13-22)

A bajnokság állása
# Csapat M Gy V Dp Kp +/- DpÁ KpÁ Pt %
1. Szolnoki Olaj KK 25 21 4 2102 1848 254 84,1 73,9 46 92,0%
2. Egis Körmend 24 18 6 1974 1855 119 82,3 77,3 42 87,5%
3. Falco-Vulcano Szombathely 25 18 7 2257 2036 221 90,3 81,4 43 86,0%
4. Alba Fehérvár 24 16 8 1941 1801 140 80,9 75,0 40 83,3%
5. KTE-Duna Aszfalt 25 14 11 1945 1912 33 77,8 76,5 39 78,0%
6. Zalakerámia ZTE KK 25 13 12 2044 2023 21 81,8 80,9 38 76,0%
7. Atomerőmű SE 25 13 12 1998 2001 -3 79,9 80,0 38 76,0%
8. Pécsi VSK-VEOLIA 24 12 12 1923 1930 -7 80,1 80,4 36 75,0%
9. Kaposvári KK 25 11 14 1970 2019 -49 78,8 80,8 36 72,0%
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 24 10 14 1825 1827 -2 76,0 76,1 34 70,8%
11. JP Auto – Jászberény KSE 25 8 17 1862 2004 -142 74,5 80,2 33 66,0%
12. DEAC 25 7 18 1954 2152 -198 78,2 86,1 32 64,0%
13. Sopron KC 25 6 19 1913 2093 -180 76,5 83,7 31 62,0%
14. MAFC 25 6 19 1831 2038 -207 73,2 81,5 31 62,0%