Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik körmendi választókerületi elnöke elmondta: Orbán Viktor kétszer is megígérte Körmenden, hogy négysávossá teszik a 8-as főutat, ám a kormány és a Fidesz ezúttal is becsapta a térségben élőket, hiszen az utat végül 2×1 sávon kívánják megépíteni Mészáros Lőrincék. Ha a Jobbik nyer április 8-án, akkor négysávos autópálya lesz az M8-as – jelentette ki a képviselőjelölt.

Vas megyében egyetlen kilométer autópálya sincs, de a korábbi ígéretekkel szemben – érthetetlen módon – mégis csak 2×1 sávos lesz az M8-as. Látható, hogy sajnos Nyugat-Magyarország továbbra sem tud megfelelő arányban részesülni a különböző fejlesztési forrásokból, ezen változtatni kell – húzta alá Bana Tibor. A főutak fejlesztése mellett az alsóbbrendű utaknak is kiemelt figyelmet kíván szentelni a politikus, hiszen a biztonságos közlekedés lehetőségeit minden térségben meg kell teremteni.

Ha a Jobbik nyer április 8-án, akkor 2×2 sávos lesz az M8-as, az útfejlesztéseket átszövő korrupciót és a túlárazásokat pedig meg fogják szüntetni – zárta sajtótájékoztatóját a Jobbik országgyűlési képviselője.