Az Egis Körmend parádés játékot nyújtva, 39 ponttal győzött hazai pályán a Sopron ellen, a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Körmendi oldalon pályára lépett a frissen szerződtetett Kevin Dillard, míg a soproniakhoz csak vasárnap érkezik meg új szerzeményük, az amerikai Esian Henderson.

A hazaiak továbbra is nélkülözték a sérüléssel bajlódó Marquis Wrightot, de már nem volt ott a társakkal Sebastian Koch, akinek a játékengedélyét visszavonták, így a hazai bajnokságban nem szerepelhet, nemzetközi mérkőzéseken viszont igen.

A vasiak triplazáporral kezdték a mérkőzést, amiből a mérkőzésen 17-et be is dobtak.

MESTERMÉRLEG:

Gasper Potocnik: – Fontos volt, hogy jól kezdtük a mérkőzést, és az első percekben megnyugtató előnyt szereztünk. Védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtottunk, végig irányítottunk a találkozón, s ami a legfontosabb, okosan játszottunk. Vasárnaptól keményen dolgozunk, készülünk a török Büyükcekmece elleni nemzetközi kupamérkőzésre.

Sabáli Balázs: – A Körmend agresszív védekezése elbizonytalanította a játékosaimat, akik, úgy érzem, már az elején beletörődtek a vereségbe. Ezen a meccsen a szurkolóinkban több energia volt, mint a csapatunkban. Gyorsan el kell felejtenünk ezt a pofont, mert fontos mérkőzések várnak ránk, amiken nem hibázhatunk. (nso.hu)

Online statisztika MKOSZ statisztika A mérkőzés felvétele



Ki volt az Egis Körmend - Sopron KC mérkőzés legjobb körmendi játékosa?

  • HOLLINS Andre (50%, 127 szavazat)
  • DILLARD Kevin (24%, 61 szavazat)
  • FERENCZ Csaba (12%, 31 szavazat)
  • HORTI Bálint (4%, 10 szavazat)
  • CSORVÁSI Milán (2%, 5 szavazat)
  • TUOYO Justin (2%, 4 szavazat)
  • NÉMETH Ákos (2%, 4 szavazat)
  • HALÁSZ Ákos (1%, 3 szavazat)
  • FANNING Eric (1%, 2 szavazat)
  • MÁRTON Ádám (1%, 2 szavazat)
  • DAVIS Steven (1%, 2 szavazat)
  • BÁN Tibor (1%, 2 szavazat)

Összes szavazat: 256

Loading ... Loading ...

A játéknap eredményei:

KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK 67-79 (19-16, 16-17, 13-24, 19-22)
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK 79-95 (24-26, 17-28, 14-23, 24-18)
Egis Körmend – Soproni KC 96-57 (31-13, 23-9, 21-19, 21-16)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – JP Auto-JKSE 85-65 (16-15, 19-12, 20-18, 30-20)
Kaposvári KK – MAFC 106-82 (32-10, 20-21, 35-19, 19-32)
Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-VEOLIA 81-88 (17-27, 18-24, 25-15, 21-22)
DEAC – Alba Fehérvár 65-83 (19-22, 19-23, 16-23, 11-15)

A bajnokság állása
# Csapat M Gy V Dp Kp +/- DpÁ KpÁ Pt %
1. Szolnoki Olaj KK 16 14 2 1325 1170 155 82,8 73,1 30 93,8%
2. Egis Körmend 16 12 4 1320 1225 95 82,5 76,6 28 87,5%
3. Falco-Vulcano Szombathely 16 11 5 1441 1247 194 90,1 77,9 27 84,4%
4. Alba Fehérvár 16 11 5 1261 1148 113 78,8 71,8 27 84,4%
5. KTE-Duna Aszfalt 16 9 7 1270 1240 30 79,4 77,5 25 78,1%
6. Atomerőmű SE 16 9 7 1286 1273 13 80,4 79,6 25 78,1%
7. Zalakerámia ZTE KK 16 9 7 1278 1287 -9 79,9 80,4 25 78,1%
8. Pécsi VSK-VEOLIA 16 8 8 1261 1287 -26 78,8 80,4 24 75,0%
9. Kaposvári KK 16 7 9 1228 1245 -17 76,8 77,8 23 71,9%
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 16 6 10 1208 1213 -5 75,5 75,8 22 68,8%
11. DEAC 16 6 10 1199 1340 -141 74,9 83,8 22 68,8%
12. JP Auto – Jászberény KSE 16 4 12 1172 1295 -123 73,3 80,9 20 62,5%
13. MAFC 16 3 13 1123 1250 -127 70,2 78,1 19 59,4%
14. Sopron KC 16 3 13 1167 1319 -152 72,9 82,4 19 59,4%