A román kormányfő elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról.

A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

“A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében” – pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentést sérelmező Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kijelentette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, “de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

Az erdélyi magyar sajtó a miniszterelnök nyilatkozatának egy pontatlan átiratára hivatkozva úgy idézte a miniszterelnök kijelentését, hogy “ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

Fidesz: megbocsáthatatlan a román miniszterelnök nyilatkozata

fidesz.pngA Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen.

Úgy fogalmazott: Mihai Tudose szavai “túlmennek minden határon, példátlanok az európai politikában és végérvényesen belevésődnek minden magyar lelkébe és emlékezetébe”. A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti.

A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia “primitív” kormányfője ellen is – tette hozzá.

A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt mondta: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.