A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) üdvözli a Czeglédy-ügy károsultjainak kárrendezéséről szóló országgyűlési határozat megszületését – mondta a szervezet elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fiák István azt mondta, a szavazás nem pártpolitikai kérdésről szólt, így a voksolás egyfajta értékválasztást tükrözött. Megköszönte a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Jobbik képviselőinek, hogy elfogadták az indítványt.

Az elnök arról beszélt, hogy 2010 előtt az iskolaszövetkezetek működése szabályozatlan volt, ami sok problémát okozott. Ám hiába fordultak az akkori kormányhoz, nem sikerült változást elérniük a szabályozásban, így a szövetkezetek a megszűnés határára kerültek. 2010 után azonban az új kormány számos törvényt elfogadott, így mára az iskolaszövetkezetben történő foglalkoztatás jogszerű és biztonságos – emelte ki.

Sohasem értették, hogy az ellenzék, miért nem szavazza meg ezeket a törvényeket. Úgy tűnik, van egyfajta érdekellentét az iskolaszövetkezetek és a Czeglédy Csabát felkaroló politikai érdekkör között – fogalmazott Fiák István.

Az Országgyűlés kedden határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről. A Ház döntése alapján a kabinetnek a lehető leggyorsabban ki kell fizetnie azokat, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai tudatosan megkárosítottak.

Idén májusban derült fény az elmúlt évek egyik legjelentősebb bűnszervezetben elkövetett csalássorozatára, amelynek közvetlen károsultja az a mintegy ezer fiatal, aki a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. által szervezett hálózaton keresztül vállalt munkát. A károsultak májusi és júniusi jövedelmüket nem kapták meg, az elmaradás egyes becslések szerint százmilliós nagyságrendű.

A parlament határozatban kér kárrendezést a kormánytól a Czeglédy-ügyben

Az Országgyűlés kedden határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről.

A parlament 148 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 3 nem ellenében fogadta el fideszes képviselők erről szóló indítványát.

A Ház döntése alapján a kabinetnek a lehető leggyorsabban ki kell fizetnie azokat, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai tudatosan megkárosítottak.

Az Országgyűlés emellett indokoltnak látja annak vizsgálatát, hogy a Human Operator Zrt. tevékenységének volt-e köze azon balliberális pártok finanszírozásához, amelyeknek Czeglédy Csaba a mai napig képviselője a szombathelyi közgyűlésben.

A parlamenti határozat a rendkívüli, méltányosságon alapuló (ex gratia) kárrendezést a legkiszolgáltatottabb fiatal és nyugdíjas munkavállalók védelmével, továbbá a jelen esettől eltekintve példaértékűen működő diákszövetkezeti szektorba vetett bizalom helyreállításával indokolja.

A javaslat benyújtói emlékeztetnek, 2017 májusában derült fény az elmúlt évek egyik legjelentősebb bűnszervezetben elkövetett csalássorozatára, amelynek közvetlen károsultja az a mintegy ezer fiatal, akik a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. által szervezett hálózaton keresztül vállaltak munkát. A károsultak májusi és júniusi jövedelmüket nem kapták meg, az elmaradás becslések szerint százmilliós nagyságrendű. A kormánypárti indítvány a parlamenti jogalkotási folyamatban a törvényalkotási bizottság javaslatára egészült ki az ügyben érintett nyugdíjasok kártérítésével.

Hangsúlyozták, a megalapozott gyanú szerint a vádlottak éveken át, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással károsították meg a magyar államot is. Czeglédy Csaba társaival együtt ugyanis többszintű céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését – olvasható az elfogadott javaslat indoklásában, amelyben felidézik, az érintett munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céghálózat a megalapozott gyanú szerint 2013-2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek: 1,7 milliárd forint áfát és 1,6 milliárd forint személyi jövedelemadót nem fizettek meg.

A kormánypárti képviselők kitértek arra is, hogy a gyanú szerint elkövetett bűncselekmények társadalmi veszélyességét fokozza, hogy Czeglédy Csaba nemcsak a gazdasági, hanem a politikai élet aktív szereplője is. Czeglédy Csaba a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt szombathelyi képviselője, továbbá az MSZP, a DK és Gyurcsány Ferenc családi cége, az Altus Zrt. ügyvédjeként is eljárt – fejtették ki, hozzátéve, emellett dokumentumok bizonyítják, hogy Czeglédy Csaba 2016 februárjában 255 ezer eurós (átszámítva megközelítőleg 80 millió forintos) kölcsönt kapott Gyurcsány Ferenc cégétől, az Altus Zrt.-től.

Az Országgyűlés határozatának indoklásában aláhúzzák azt is, hogy az állami kárrendezés nem eredményezheti a károkozó fizetési mentességét, a szükséges eljárások után ugyanis az államnak tartozik majd megfizetni a jelen döntés alapján kifizetett összeget.

Az elfogadott határozati javaslat a közzétételét követő napon lép hatályba.