A Vasas 1-0-ra legyőzte a Haladás csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának félbeszakadt és kedden újrajátszott mérkőzésén, a Szusza Ferenc Stadionban.

A mérkőzést eredetileg szeptember 23-án rendezték, de a 22. percben a világítás meghibásodása miatt félbeszakadt, és egy óra várakozás után sem lehetett folytatni.

A hazaiak közül a macedón válogatott Kire Ristevski, a szombathelyiektől pedig Bosnjak Predrag és Myke Bouard Ramos hiányzott.

Az első félidőben az angyalföldiek játéka tűnt veszélyesebbnek, bár ziccerekig sokáig nem jutottak el. A 29. percben aztán egy kombinatív akció végén Gaál Bálint talált be korábbi csapata kapujába, és bár a Haladás a folytatásban bátrabban futballozott, egyenlítenie nem sikerült.

A második félidőben némileg visszaesett az iram, a kapuk alig forogtak veszélyben. A 79. percben Devecseri Szilárd kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

A hajrában mindkét csapat szerezhetett volna gólt, de az egyik oldalon Lubos Kamenár, a másikon pedig Király Gábor védett bravúrral.

Hely. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
A bajnokság állása a 12. forduló után
1 VIDEOTON FC 12 7 4 1 25 14 11 25
2 FERENCVÁROSI TC 12 6 5 1 26 13 13 23
3 DVSC 12 6 3 3 19 9 10 21
4 VASAS FC 12 6 1 5 18 21 -3 19
5 BUDAPEST HONVÉD 12 5 4 3 20 20 0 19
6 PAKSI FC 12 4 5 3 19 19 0 17
7 DVTK 12 4 3 5 22 22 0 15
8 PUSKÁS AKADÉMIA FC 12 4 3 5 17 19 -2 15
9 ÚJPEST FC 12 3 6 3 16 16 0 15
10 SWIETELSKY HALADÁS 12 3 1 8 10 23 -13 10
11 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 12 2 3 7 14 26 -12 9
12 BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 12 1 4 7 14 18 -4 7