A Szegedi Járásbíróság ügyészi indítványra két hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, hogy Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A bíróság a bűnismétlés, az eljárás meghiúsítása és a szökés, elrejtőzés veszélye miatt hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Szeged, 2017. október 13. – Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. – MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk a gyanú szerint az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint ezzel csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.