Vendég oldalon Bezdi Dominik a sérülése ellenére egy félidő erejéig vállalta a játékot, így nagyobb eséllyel léphetett pályára a Körmend vendégeként, de így is sokan hiányoztak a keretből: Németh Gábor (Bika), Németh Gábor (Csicsa), Berényi Áron és Kiss Tibor nem tudott a csapata rendelkezésére állni.

Szakadó esőben kezdődött a mérkőzés, a répcelaki csapat rögtön átvette a kezdeményezést. A 7. percben jutottak el a bal oldalon először a hazaiak a répcelaki kapuig, ekkor egy megítélt szabadrúgást adhattak be balról az oldalvonal közelében, a tizenhatos magasságában. A beadás középre szállt, ahol a tétovázó védők gyűrűjében az ex-szentgotthárdi Belovics Gábor érkezett és öt méterről a kapu jobb oldalába pofozta a labdát. 1:0

A gólt követően is maradt a vendég mezőnyfölény, a labdabirtoklás, kapura mindez nem jelentett veszélyt. A hazaiak kontrákkal próbálkoztak, egy ilyen kontra utáni lövés centikkel ment el a jobb kapufa mellett. A félidő képe gyakorlatilag a szakadó eső, répcelaki labdabirtoklás és szórványos hazai ellentámadás. Lehetőségek adódtak ugyan a hazai kapu előtt, de lövőhelyzetben inkább passzt választotta Balikó Benjamin, majd kettő az egyben vihette Szabó Bence a labdát, a passza kissé hosszúra sikeredett, így a támadással felfutó Jordán Benedek már kiszorított helyzetben tudta csak átvenni a labdát, ami aztán elakadt a visszaérkező védők gyűrűjében. Mint ahogy azt már említettem, Bezdi Dominik már nem tudta folytatni a játékot, helyette Tóth Dávid jelentkezett játékra.

A második játékrész eleje óriási vendégfölénnyel és két helyzettel kezdődött, a hazaiak ekkor csupán a rombolás tudományát gyakorolták. Szabó Bence vett át egy labdát a kaputól mintegy tíz méterre, kapura fordult, ám lövését a kapus hárította, majd egy beadás után a kipattanót Jordán Benedek kapásból lőtte a tizenegyes pontról fölé. Közben lesérült a harcosan játszó Harkai Dániel is, így még nehezebb helyzetbe került csapatunk. A cserét követően, a 67. percben egy bal oldali hazai ellentámadás végén Niksz Tamáshoz került a labda, aki pár csel után helyzetbe került, majd a tőle megszokott higgadtsággal a kapu bal oldalába emelt. 2:0

Az ezer sebből vérző répcelaki csapat nem esett szét, ment előre, mindent elkövetett a szépítés érdekében, a hazai nézők sem látták ezt szívesen, volt, aki azt kiabálta hogy „adjátok már fel”, de nem adta fel a Répcelak, ment előre az utolsó percig. A mérkőzés hajrájában egy alapvonali labdára ment Ambrus Tibor, aki a kapusnál előbb ért a játékszerhez, a kapus rossz ütemben érkezett és eltalálta a védő lábát, de a játékvezető sípja néma maradt, majd középen egy játékos sérülése miatt feldobással ment tovább a játék.

A Répcelaki lehetőségek mellett a 90. percen Ambrus Tibor lövése a felső lécről vágódott az alapvonalon túlra, majd pár perc hosszabbítás után a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek. A sok hiányzó és a mérkőzés közben sérülés miatt megtizedelt vendégcsapat előtt le a kalappal, hiszen mindent elkövetett a siker érdekében, de ezen a mérkőzésen a sors úgy gondolta, hogy a kevés lehetőségei közül a körmendiek kétszer betaláljanak, míg a répcelaki csapat előtt kimaradjanak a helyzetek és a hazaiak örüljenek a három bajnoki pontnak.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/18/16979/5/1255369.html

További fotók: https://www.facebook.com/pg/fix1970/photos/?tab=album&album_id=1147155678748911

Szerző: Finta László