A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-78-ra kikapott a világbajnoki és olimpiai második Szerbiától vasárnap az Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjében.

Az 1999 után ismét Eb-résztvevő magyarok negyedikként jutottak tovább a kolozsvári C csoportból, a végső diadalra is esélyes szerbek ugyanakkor megnyerték a D jelű hatost úgy, hogy csak az oroszoktól kaptak ki Isztambulban. Ami a közelmúltbeli Eb-eredményeiket illeti, két éve negyedikek lettek Franciaországban, 2013-ban a hetedik, 2011-ben a nyolcadik, míg 2009-ben a második helyen végeztek. Közben ezüstérmet nyertek a riói olimpián és a 2014-es spanyolországi világbajnokságon – mindkét alkalommal az amerikaiak állították meg őket a döntőben -, a 2010-es vb-n pedig negyedikek lettek a Sinan Erdem Csarnokban, amely a vasárnapi nyolcaddöntőnek is otthont adott.

Aleksandar “Sasha” Djordjevic szövetségi kapitány – korábban maga is világ- és Európa-bajnok – Isztambulban csak öt emberre számíthatott a riói hősök közül, köztük azonban ott volt Bogdan Bogdanovic. A 25 éves játékmesterről sokat elárul, hogy idén Euroliga-aranyéremre vezette a Fenerbahcét, a török bajnoki döntő legjobbjává választották, júliusban hároméves, 36 millió dolláros szerződést kötött az NBA-s Sacramento Kingsszel – ezzel rekorder az újoncok között -, s jelenleg 19,8-as pontátlaggal az Eb legjobb dobója.

A két válogatott kétszer találkozott eddig: a 2009-es Eb-selejtezőben mindkét mérkőzés sima szerb sikert hozott.

Az első magyar szurkolók fél órával a kezdés előtt futottak be, a dudaszóig mintegy ötven piros-fehér-zöld zászlós drukker gyűlt össze a lelátón. Allen Rosco triplájával 3-2-nél még a Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese vezetett, aztán a szerbeknél beindult Ognjen Kuzmic, és a 6. percben már 16-3 állt a nagyórán. Ferencz Csaba hármasa és Perl Zoltán duplái visszahozták a reményeket (16-12), majd ismét az ellenfél percei következtek. Kilencpontos hátrányban, Keller Ákos kosarát követően Djordjevic időt kért, de a különbség mégsem nőtt. A 15. percben 33-29-nek tapsolhattak a magyar szurkolók úgy, hogy a két legjobb dobó, Vojvoda Dávid és Hanga Ádám összesen öt pontnál tartott. A nagyszünetben 48-41 volt az állás, azaz a válogatott megnyerte a második negyedet.

A félidei statisztika szerint a szerbek jobban céloztak a mezőnyből (63/47 százalék), háromszor annyi büntetőt dobhattak (12/4) és kétszer annyi lepattanót szedtek (20/10), mint a magyarok.

Térfélcsere után a válogatott hét perc alatt csak öt pontot hozott össze, ezalatt 18 pontra nőtt a hátrány (64-46), ekkor a 222 centis Boban Marjanovic is bekapcsolódott a pontgyártásba. Perlék azonban ekkor sem roppantak össze, és 11 pontra felzárkóztak, az utolsó szakasz viszont már 69-53-ról indult. Hamarosan újra felharsant a “ria, ria, Hungária” a tribünről, mivel Ferencz Csaba negyedik triplájával 69-62 lett az állás, ám ekkor visszajöttek a szerbek legjobbjai, és hamarosan 78-63 volt az eredményjelzőn. A fantasztikus formában, nagy kedvvel játszó Perl időközben a mezőny legjobbjává lépett elő 21. pontjával, majd Ruják András is dobott két hármast. Másfél perccel a vége előtt Djordjevic ismét időt kért 84-77-nél, s a hajrában a szerbek már nem engedték ki a kezükből a meccset.

A fennállásának 15. Európa-bajnokságán szerepelt magyar válogatott a csoportkörben 48 év után nyert Eb-meccset: hétfőn 85-73-ra verte a cseheket Kolozsváron. A nemzeti együttes tíz nap alatt hat mérkőzést vívott a kontinenstornán, ezekből kettőt megnyert, négyet pedig elvesztett. A csapat legjobb dobója Vojvoda Dávid lett összesen 96 ponttal.

A magyarok legutóbb, 1999-ben három vereséggel a 14. helyen zártak, előtte pedig 1969-ben nyolcadikok lettek Olaszországban. Utóbbi EB-n még nem rendeztek kieséses szakaszt: a két hatosból az egyik negyedik helyén zárt a csapat, így az 5-8. helyért küzdhetett, ahol mindkét meccsét elvesztette.

Az Ivkovics-legénység kedden reggel 7.55 órakor érkezik meg a Liszt Ferenc Repülőtérre.

A  nyolcaddöntő eredményei:

Oroszország-Horvátország 101-78 (25-23, 21-19, 26-15, 29-21)
Spanyolország-Törökország 73-56 (19-10, 14-15, 16-18, 24-13)
Lettország-Montenegró 100-68 (27-15, 26-22, 29-15, 18-16)
Szerbia-MAGYARORSZÁG 86-78 (24-16, 24-25, 20-12, 17-25)
Görögország-Litvánia 77-64 (25-17, 12-13, 24-18, 16-16)
Szlovénia-Ukrajna 79-55 (26-17, 16-10, 26-16, 11-12)
Németország-Franciaország 84-81 (10-19, 24-21, 21-16, 29-25)
Olaszország-Finnország 70-57 (30-17, 18-12, 10-13, 12-15)

A negyeddöntő párosítása:

kedd:
Németország-Spanyolország
Szlovénia-Lettország

szerda:
Görögország-Oroszország
Olaszország-Szerbia

A magyar férfi válogatott szereplése az eddigi EB-ken:

1935, Svájc – 9. hely
1937 – nem jutott ki
1939, Litvánia – 7.
1946, Svájc – 3.
1947, Csehszlovákia – 7.
1949-1951 – nem jutott ki
1953, Szovjetunió – 2.
1955, Magyarország – 1.
1957, Bulgária – 4.
1959, Törökország – 4.
1961, Jugoszlávia – 6.
1963, Lengyelország – 4.
1965, Szovjetunió – 15.
1967, Finnország – 13.
1969, Olaszország – 8.
1971 – 1997 – nem jutott ki
1999, Franciaország – 14.
2001-2015 – nem jutott ki
2017, Kolozsvár és Isztambul – nyolcaddöntő