Közel húsz év után diósgyőri siker a Haladás vendégeként

A Diósgyőri VTK 3-0-s győzelmet aratott Sopronban a Swietelsky Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.

A DVTK 1998 után tudott ismét győzni úgy, hogy a párharcban a szombathelyi csapat volt a pályaválasztó.

A Haladás kezdett aktívabban, az első negyedóra után aztán kiegyenlítetté vált a játék. Mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek, de a szünetig egyik csapat sem tudott előnybe kerülni.

A fordulást követően csapkodó, pontatlan játékot láthatott a közönség, majd egy szöglet után váratlanul gólt szerzett a vendégcsapat. Vezetése tudatában magabiztosabbá vált a Diósgyőr, többet birtokolta a labdát, a hajrához közeledve pedig megduplázta előnyét. Az utolsó percekben még egy védhetőnek tűnő, távoli lövésből is betalált a DVTK, amely így idénybeli harmadik idegenbeli meccsén is veretlen maradt, jelenleg hét ponttal áll.

A Diósgyőr vette át a vezetést a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, miután a harmadik fordulóban győzött a Haladás vendégeként, míg az eddig százszázalékos Mezőkövesd 5-0-s vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában.

A címvédő Budapest Honvéd meglepetésre csak döntetlent játszott hazai pályán az újonc Balmazújvárossal, míg a Videoton a hajrában mentett pontot az Újpest ellen.

OTP Bank Liga, 3. forduló eredményei:

Vasas – Puskás Akadémia 2-0
Videoton FC – Újpest FC 2-2
Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry FC 5-0
Paksi FC – Debreceni VSC 1-1
Swietelsky Haladás – Diósgyőri VTK 0-3
Budapest Honvéd – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2

A bajnokság állása a 3. forduló után:

Hely. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 DVTK 3 2 1 0 7 2 5 7
2 VASAS FC 3 2 0 1 3 2 1 6
3 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 3 2 0 1 5 8 -3 6
4 FERENCVÁROSI TC 3 1 2 0 8 3 5 5
5 BUDAPEST HONVÉD 3 1 2 0 6 4 2 5
6 VIDEOTON FC 3 1 2 0 6 4 2 5
7 SWIETELSKY HALADÁS 3 1 0 2 1 5 -4 3
8 ÚJPEST FC 3 0 3 0 6 6 0 3
9 PAKSI FC 3 0 2 1 5 6 -1 2
10 BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 3 0 2 1 3 4 -1 2
11 DVSC 3 0 1 2 2 4 -2 1
12 PUSKÁS AKADÉMIA FC 3 0 1 2 2 6 -4 1