Szombathely után dél felé folytatódik az M86-os építése

A vasi megyeszékhely és Egyházasrádóc között 20 kilométeres szakaszon fejlesztik a túlterhelt 86-os utat – írja a magyarepitok.hu

A beruházó NIF Zrt. a 86-os út Egyházasrádóc és Szombathely közötti szakaszának négysávosítására vonatkozó közbeszerzést hirdetett meg a TED-en. A kiírásban szereplő feladat a 86-os úton az 57+000 és 77+800 kilométerszelvények közötti szakasz engedélyezési és kiviteli terveinek módosítása, a környezetvédelmi engedély módosításával együtt.

Az M86-os eddig Csorna és Szombathely között épült meg, megteremtve utóbbi város gyorsforgalmi elérhetőségét. A tervek szerint Csornától Mosonmagyaróvárig húzódik majd, míg Szombathelytől a szlovén határnál fekvő Rédicsig épül meg hosszabb távon. A fejlesztés a Mosonmagyaróvárt és Rédicset összekötő 86-os út (E65-ös nemzetközi főút) túlterheltségét kívánja megszüntetni, amit az okoz, hogy Ausztria lekorlátozta a vele párhuzamos A2-es autópálya forgalmát, ezzel a magyar oldalra terelődtek a kamionok.

Az M86-osnak egy dél-dunántúli szakasza is elkészült már, a zalalövői elkerülőt tavaly novemberben adták át.

Körmend gyorsforgalmi elérhetősége is a célkeresztben

A most megjelent hirdetményből kiderül, a 2015-ben készült engedélyezési és kiviteli terv, valamint építési engedély 14 kilométeren kétszer egy sávos, 8,2 km-en kétszer két sávos útra vonatkozott. Az előírt módosítás által a 2015-ben készített tervek a teljes hosszon kétszer két sávos gyorsforgalmi útra fognak irányulni. A módosításban a 8,2 km-es szakasz terveinek korszerűségét is felül kell vizsgálni.

A tervezési szakasz érinti a 86-os út 53,-57,4 km-szelvények közötti kétszer két sávos sávos 2013-ban megépült szakaszát is, ezért a teljes tervezési szakasz kezdőszelvénye az 53+000 szelvénytől a 77+800 szelvényig tart.

A kiírás szerint további feladat a tervezett Körmend-Szombathely szakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése, és vizsgálva a várható megtérülés mértékét.