A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 6-4-re kikapott a kanadai együttestől.

Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok csapata pontatlanul, sokszor bizonytalanul játszott – csupán a második negyedben szerzett gólt -, míg az észak-amerikai együttesből Monika Eggens egymaga ötször talált be.

Az 5-8. helyért a görög-spanyol párharc vesztesével játszanak a magyarok.

A meccs esélyesének a magyar csapat számított, ám hogy nem mehetett biztosra, arra egy közelmúltbeli találkozó is figyelmeztetett: a világliga júniusi kínai szuperdöntőjén döntetlent követően ötméteresekkel az észak-amerikaiak győztek. Végül előrébb, a második helyen végeztek Sanghajban, ahol a magyar csapat negyedik lett.

A margitszigeti pólós csata kanadai góllal indult, utána viszont hosszú időre megállt a tudomány, és elpuskázott lehetőségek sorát követően maradt is a kanadai vezetés, mivel egyetlen magyar játékos sem tudott betalálni.

Nem úgy a második negyedben: a játékrész első támadásának lezárásaként a vb-újonc Szilágyi Dorottya zúdította a vendégkapuba a labdát (1-1). Egy védekező kézről bepattanó lövés után ismét az észak-amerikaiak vezettek, majd Czigány Dóra góljára harmadszor is Monika Eggens válaszolt (2-3). Kevéssel a nagyszünet előtt Illés Anna egyenlített, Eggens negyedik találatára pedig Takács Orsolya felelt (4-4).

A harmadik nyolc percben is pontatlanul, görcsösen játszott a magyar válogatott, s a hibás megoldások közepette Eggens ötödször is betalált. A magyar gól viszont ebben a negyedben is elmaradt, a statisztika szerint 24 perc alatt 27 lövésből született a négy hazai találat.

A befejező játékrészben sem ment a magyaroknak, vállalkozó kedvű pólós alig akadt, aki mégis próbálkozott, rendre rosszul célzott, naggyá téve a kanadai kapust. S ahogy lenni szokott, az ellenfél egy emberelőnyt értékesített, 6-4-re elhúzott, a hajrában pedig sikerrel őrizte előnyét a hitehagyott magyar csapattal szemben, amely a meccs második felében képtelen volt bevenni a rivális kapuját.

A statisztika szerint a hazai válogatott 34 lövésből szerezte négy gólját, míg az ellenfél 21 lövésből volt hatszor eredményes.

“Nem csináltak semmi olyat, amire ne készültünk volna – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány. – A saját pontatlanságunk miatt veszítettünk, gyatra lövőszázalékkal fejeztük be a helyzeteinket, ami eddig nem volt jellemző ránk.”

Hozzátette, nem érezte a találkozó előtt, hogy csapata ideges lenne, a lövési lehetőségeknél mégis mindig az bizonytalanodott el, aki célba vette a kaput.

“Annyi történt, hogy bár megvoltak, nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Hat gólt kaptunk, ezzel azért lehetne meccset nyerni. Itt az idő, hogy újragondoljuk céljainkat és újakat tűzzünk ki” – hangsúlyozta a sírással küzdő Tóth Ildikó.

A center megköszönte a szurkolók támogatását, és kérte, továbbra is biztassák a csapatot, mert ez sokat jelent az együttesnek. “Igyekszünk összeszedni magunkat, de most nagyon csalódottak vagyunk.”

Gurisatti Gréta a kapufák magas számát emelte ki. Mint mondta, ők is felkészültek, a szerencse mégis a kanadaiak mellé állt, akik talán jobban megdolgoztak érte.

“A meccs elején kellett volna értékesítenünk a helyzeteket, amikből kapu fölé, mellé vagy épp a lécre ment a labda. Úgy érzem, mintha megbabonáztak volna minket, minden kifelé pattant” – fogalmazott Gurisatti.