Bronzérmet nyert a párbajtőröző Rédli András szombaton a lipcsei vívó-világbajnokságon.

Az elődöntőig a holland Tristan Tulent simán, a dél-koreai Jung Jin Szunt és az ukrán Bogdan Nyikisint szorosabb asszóban, majd az argentin Jesus Andres Lugones Ruggerit megint fölényesen győzte le, ezzel már biztos dobogós volt.

A 2014-es év magyar Európa-bajnoka a döntőbe kerülésért a kétszeres egyéni vb-aranyérmes észt Nikolai Novosjolovval vívott. Az első szakaszban kevés találat esett mindkét fél óvatos volt, így a szünet 2-2-es állásnál következett. Hasonlóan alakult a második három perc is, 4-4 után azonban Novosjolovnak megítéltek egy tust, amit Rédli vitatott. A magyar párbajtőröző túlfutott az észt vívón, amikor találatot kapott, a videózás azonban nem neki kedvezett.

Rédli a második pihenőt követően egyenlített, de a harmadik szakasz  közepén Novosjolov határozottabb volt, három tussal ellépett, vezetett 9-6-ra, majd 11-8-ra, így ekkorra már könnyű helyzetbe került. A magyar párbajtőrözőnek mennie kellett előre, de kevés esélye volt a fordításra, ellenfele pedig élt a kínálkozó lehetőségekkel. A végére öt tusnyi különbség alakult ki.

A csapatban olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok 33 éves Rédli a magyar küldöttség második érmét szerezte a lipcsei világbajnokságon azután, hogy pénteken a kardozó Szatmári András győzött.

A férfi párbajtőrözők aranyérmét a 2011-es világbajnok olasz Paolo Pizzo szerezte meg, aki a döntőben két találattal bizonyult jobbnak Novosjolovnál.

“Kicsit bosszant, hogy úgy érzem, Pizzót le tudtam volna győzni a döntőben, és akkor akár világbajnok is lehetnék. Ki tudja, leszek-e még ilyen közel hozzá? Remélem, igen” – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának Rédli András, aki azért hozzátette: természetesen a bronzéremmel nagyon elégedett.

“A vízválasztó talán az ukrán Nyikisin elleni meccs volt. Ha ott kikapok, akkor nem jutottam a nyolc közé, zárok egy átlagos világbajnokságot, és ennyi (…) Így viszont végül is egy értékes bronzérem lett belőle. Négyszer egyenlítettem az elődöntőben Novosjolov ellen, talán ha egyszer sikerül vezetnem, minden más lett volna” – fogalmazott.

Eredmények (a vb honlapjáról):

a 64 között:
Rédli András-Tristan Tulen (holland) 15-4
Bányai Zsombor-Yunior Reytor Venet (kubai) 15-9
Sten Priinits (észt)-Somfai Péter 15-11

a 32 között:
Rédli-Jung Jin Szun (dél-koreai) 15-12
Jean-Michel Lucenay (francia)-Bányai 15-6

a 16 között:
Rédli-Bogdan Nyikisin (ukrán) 6-3

negyeddöntő:
Richard Schmidt (német)-Ujama Szatoru (japán) 15-13
Paolo Pizzo (olasz)-Lucenay 15-14
Nikolai Novosjolov (észt)-Daniel Jerent (francia) 15-14
Rédli-Jesus Andres Lugones Ruggeri (argentin) 15-8

elődöntő:
Pizzo-Schmidt 15-10
Novosjolov-Rédli 15-10

döntő:
Pizzo-Novosjolov 15-13

A végeredmény: 1. Paolo Pizzo, 2. Nikolai Novosjolov, 3. Richard Schmidt és Rédli András, … 25. Bányai Zsombor, … 45. Somfai Péter, … 71. Siklósi Gergely

Nem jutott magyar a nyolcaddöntőbe női kardban

A három főtáblás magyar közül kettő megnyerte első fordulós mérkőzést, de a másodikban kikapott női kardban a lipcsei vívó-világbajnokságon.

A világranglistán második, tavaly Eb-ezüstérmes, tavalyelőtt vb-harmadik Márton Anna az éremszerzésre esélyesek közé tartozott, s bár első asszóját a várakozásnak megfelelően megnyerte Garam Nóra ellen, a másodikat – a legjobb 32 között – meglepetésre elvesztette a japán Fukusima Sihomival szemben.

Ugyaneddig jutott a mindössze 16 éves Pusztai Liza, aki az utánpótlásversenyeken aratott sikerei után bő egy hónapja a felnőttek Európa-bajnokságán bronzérmet nyert. Az azeri Sevil Bunyatován még túljutott, a ranglistanegyedik francia Manon Brunet-től viszont kikapott.

Az aranyérmet az ukrán Olga Harlan érdemelte ki, aki harmadszor nyert egyéniben világbajnokságot.

Eredmények (a vb honlapjáról):

a 64 között:
Márton Anna-Garam Nóra 15-10
Pusztai Liza-Sevil Bunyatova (azeri) 15-11

a 32 között:
Fukusima Sihomi (japán)-Márton 15-8
Manon Brunet (francia)-Pusztai 15-12

negyeddöntő:
Azza Beszbesz (tunéziai)-Fukusima 15-9
Irene Vecchi (olasz)-Anna Limbach (német) 15-11
Cecilia Berder (francia)-Emura Miszaki (japán) 15-10
Olga Harlan (ukrán)-Tamura Norika (japán) 15-9

elődöntő:
Beszbesz-Vecchi 15-14
Harlan-Berder 15-10

döntő:
Harlan-Beszbesz 15-5

A végeredmény: 1. Olga Harlan, 2. Azza Beszbesz, 3. Irene Vecchi és Cecilia Berder, … 18. Márton Anna, …27. Pusztai Liza, … 64. Garam Nóra, …67. Katona Renáta