Kékesi Gábor körmendi szobrászművész alkotása

Szobrot állítottak Németh Pál mesteredző, a “dobópápa” tiszteletére szerdán Szombathelyen.

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Szombathelyi Dobó SE kilencedik alkalommal rendezte meg a Németh Pál Emléknapot, ezzel is tisztelegve a 2009-ben elhunyt szakember életműve előtt.

A program kora délután, a Sugár úti Dobócentrumban a hagyományos páros kalapácsvető versennyel kezdődött, majd az eredményhirdetést követően leleplezték Németh Pálnak a dobókörre néző, bronzból készített mellszobrát, Kékesi Gábor körmendi szobrászművész alkotását.

Hende Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a szoboravató ünnepségen úgy fogalmazott: Németh Pál példát mutatott és iskolát teremtett, sokat jelentett a magyar atlétikának, Szombathelynek és Magyarországnak is. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere azt emelte ki: a mesteredző úgy élt és dolgozott, hogy a neve már életében fogalommá vált, tiszteletet vívott ki és példakép lett.

Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a szombathelyi Dobó SE elnöke elmondta: a szobor költségét közadakozásból gyűjtötte össze a két egyesület, s ezután is igyekeznek ápolni Németh Pál emlékét.

A Németh Pál-emlékversenyen egy olyan eredmény is született, amely minden bizonnyal magát a “dobópápát” is megörvendeztette volna: Gyurátz Réka, a szombathelyi Dobó SE ifjúsági világbajnok kalapácsvetője 71,27 méteres dobásával kvalifikálta magát a londoni világbajnokságra.