Napi összefoglaló

Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Szanka Ferenc korábban elmondta, hogy a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól.

Ezért a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg – tudatta Szanka Ferenc.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Fidesz: a szocialisták ismét a korrupció oldalára álltak

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy miközben újabb adócsalás miatt nyomoznak a szocialisták egyik politikusa ellen, az MSZP vezetői a bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csabát mentegetik ahelyett, hogy elítélnék a törvénytelenséget.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki közleményében azt írta: a szocialisták most is a korrupció oldalára állnak. Közölte: még mindig várják a választ arra, hogy Botka László tudott-e Czeglédy Csaba ügyeiről, az MSZP mennyit fizetett neki, igaz-e, hogy Czeglédy az MSZP belső köreinek bizalmas ügyvédje, illetve, hogy melyik MSZP vezetőnek dolgozott Botka Lászlón kívül.

 Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere csütörtökön a városi közgyűlés ülésén, napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a szombathelyi közgyűlés MSZP-DK-Együtt-Éljen Szombathely! alkotta frakciója kiáll Czeglédy Csaba frakcióvezető mellett, bízik az ártatlanságában és alaptalannak tartja meggyanúsítását. Czeglédy Csabát kedden különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával vették őrizetbe.

A szombathelyi szocialisták kiállnak Czeglédy Csaba mellett

A szombathelyi közgyűlés MSZP-DK-Együtt-Éljen Szombathely! alkotta frakciója kiáll Czeglédy Csaba frakcióvezető mellett, bízik az ártatlanságában és alaptalannak tartja meggyanúsítását – jelentette ki Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere, a frakció tagja csütörtökön a városi közgyűlés ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Közölte: abban az ügyben, amely miatt a frakcióvezetőt kedden különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vették, már három éve folyik közigazgatási eljárás, de eddig egyetlen elmarasztaló határozat sem született, a mostani hirtelen őrizetbe vételt éppen ezért koncepciózusnak tartják.

Hozzátette, a párton belüli etikai eljárást természetesen megindítják, erre első fokon a helyi szervezet jogosult.

Ipkovich György a közgyűlés ülésén úgy fogalmazott: megindult a választási kampány, amelynek szerinte “ez lehet az egyik Nokia-dobozos ügye”.

A szocialista képviselő úgy fogalmazott: azzal, hogy Czeglédy Csabát – aki az MSZP szombathelyi elnöke és egyben helyi kampányfőnöke is – “kivették” a közgyűlési frakcióból, politikai ellenfelét, a fideszes Hende Csabát igyekeztek kedvezőbb helyzetbe hozni.

Ipkovich György, aki ügyvédként is praktizál, személyes tapasztalatára hivatkozva elmondta: a költségvetési csalásos büntetőügyek akár 6-7 évig is eltartanak, a végén, ha esetleg felmentéssel vagy megszüntetéssel zárulnak, már senki sem emlékszik pontosan arra, hogy milyen körülmények között indultak.

A képviselő szólt arról is, hogy Czeglédy Csaba a város jelenleg zajló legnagyobb beruházását lebonyolító, a Haladás-stadiont építtető önkormányzati cég felügyelőbizottságának elnöke, így ebben a minőségében is problémás a hirtelen őrizetbe vétele, hiszen olyan információk birtokában van, amelyek szerint a lebonyolítás körül anomáliák tapasztalhatók. Példaként említette a beszerelt gépek és berendezések a tervezettnél gyengébb minőségét, illetve azt is, hogy információjuk szerint a cég ügyvezetője úgy adott 50 nap haladékot az építőknek, hogy ezzel állítólag lemondott 1,5 milliárd forint értékű kötbérről.

Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője, aki meghívott vendégként vett részt a közgyűlés ülésén, személyes megszólíttatása miatt kért szót. Visszautasította a feltételezést, hogy a Czeglédy Csaba ügyében eljáró hatóságok bármiféle koncepciót, politikai megrendelést követnének.

Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták eddig három alkalommal veszítették el a választást, miközben Czeglédy Csaba volt a kampányfőnök, ezért megfogalmazása szerint neki továbbra sincs félnivalója, bízik a szombathelyi választókban.

Hende Csaba a sportkomplexum építésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha Ipkovich Györgynek vagy bárki másnak tudomása van arról, hogy törvényt vagy jogszabályt sértettek, haladéktalanul tegyen feljelentést.

Hozzátette: ez egyébként Ipkovich György számára képviselőként olyan kötelezettség, amelynek elmulasztása vagy az információ visszatartása esetén büntetőjogilag felelőségre vonható.

Nemény András (MSZP-DK-Együtt- Éljen Szombathely!) kijelentette: óriási különbséget tapasztalnak azon esetek között, ha az eljáró hatóságok ellenzéki és ha kormánypárti politikusokkal szemben intézkednek, példaként Mengyi Roland és Farkas Flórián ügyét hozta fel.

Hozzátette, Czeglédy Csaba ugyan őrizetben van, de egyáltalán nem nevezető védtelennek, ő bízik abban, hogy politikustársa meg fogja magát védeni.

Balassa Péter (Jobbik) az ülésen úgy fogalmazott: jó lenne, ha Czeglédy Csaba után Rogán Antal és Habony Árpád is a “helyükre kerülnének”.

Az MSZP-DK-Együtt – Éjen Szombathely! frakció a közgyűlés szünetében rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ezen Ipkovich György már úgy fogalmazott: követelik Czeglédy Csaba azonnali szabadon bocsájtását.

A politikus egyértelműen politikai indíttatásúnak nevezte a frakcióvezető őrizetbe vételét, szavai szerint meg vannak győződve az ártatlanságáról és amint fogalmazott, a teljes frakció egy emberként áll ki mellette.

Hozzátette: meggyőződésük az is, hogy a Botka László miniszterelnök-jelölt kérésére hamarosan meginduló etikai eljárás negatív eredménnyel fog zárulni.

Kijelentette: “Jól mutatja, hogy az eljárás szerintük nem csupán törvénytelen, de cinikus is, hiszen valakit a kitűzött esküvője előtt néhány nappal elhurcolni, lakóhelyétől messze Szegeden fogdába zárni, még a mai világban is szokatlan és felháborító megoldás.”

Kérdésre válaszolva Ipkovich György közölte: a közgyűlés elutasította, hogy vegyék napirendre és tárgyalják meg a Haladás stadion körüli anomáliákat, ezért szerintük alapos a gyanú arra, hogy az önkormányzatot megkárosították. Arra nem adott egyértelmű választ, hogy tesznek-e az ügyben feljelentést.

Fidesz: a Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták nyíltan egy terrorista oldalára álltak

A Fidesz értékelése szerint a Soros-szervezetek, Brüsszel és a szocialisták nyíltan egy terrorista oldalára álltak.

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ezt arra hivatkozva jelentette ki, hogy – mint mondta – az elmúlt hetekben valóságos kampány folyt a röszkei zavargások egyik kulcsszereplője, Ahmed H. kiszabadításáért.

Kifejtette: az elsőfokon terrorizmusért és határzár tiltott átlépése miatt elítélt férfi irányította azokat, akik megtámadták, megdobálták a schengeni határt védő rendőröket, elfogásakor pedig hét különböző útlevelet találtak nála.

A fideszes politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy az Amnesty International (AI) kampányt indított a kiszabadításáért, a legújabb információk szerint pedig kártérítést is követel az államtól. Megjegyezte azt is, a hírek szerint az AI és a Migszol is jelen lesz a tárgyaláson, a Helsinki Bizottság pedig egy másik ügyben látja el Ahmed H. társainak védelmét.

Budai Gyula azt is bírálta, hogy Brüsszel – egy baloldal által szorgalmazott elítélő határozat nyomán – szintén Ahmed H. szabadon bocsátását követelte, s nyomást próbált gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra.

Tény az is, hogy az európai szocialista, liberális, zöld és kommunista frakció szimpátia-csoportképet készített, kifejezve szolidaritását a terroristával – emelte ki, az akciót nyílt támadásnak nevezve a független magyar bíróságok ellen.

Miközben Európa retteg a terrorizmustól, Brüsszel nyíltan pártfogol egy terroristát – hangoztatta.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy Ahmed H.-t meghatalmazott védőként védi Bárándy Péter, aki az MSZP-SZDSZ kormány igazságügyi minisztere volt. A kérdés, ki fizeti a révészt – vetette fel. Egyúttal arra szólította fel az MSZP-t, hogy valljon színt a kérdésben.

Jelezte azt is, hogy bármilyen döntés születik a másodfokú bírósági tárgyaláson, azt tudomásul veszik.

A képviselőt kérdezték arról, hogy az amerikai nagykövetség szerint méltánytalanul sújtja az új civil törvény a szervezetek egy célzott csoportját. Budai Gyula azt felelte: szerdán jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Eric Holcomb, Indiana állam kormányzója tanácskozásán, amelyen a követség ügyvivője is részt vett. Ha egy ilyen szintű találkozón nem került szóba az ügy, akkor okafogyott a kérdés – vélekedett.

Kérdezték arról is, hogy arról is, hogy költségvetési csalás őrizetbe vették Czeglédy Csaba szocialista politikust. Azt felelte, folyamatban lévő ügyet nem kíván kommentálni, azonban az MSZP-nek tisztáznia kell a szombathelyi politikushoz fűződő viszonyát. Egy másik felvetésre visszautasította, hogy az ügynek politikai motívuma lenne, szerinte az MSZP minden alkalommal politikai boszorkányüldözést emleget ahelyett, hogy magába nézne.

Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított – köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek – előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.