Elveszett tárgyak után kutatnak fémdetektorral, így ismerkedhetnek az érdeklődők a régészeti célú leletfelderítés alapjaival Szombathelyen a régészet napján – közölte az MTI-vel a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa.

Tanai Ibolya közölte: a Vasi Múzeumi Látványtárban pénteken 9 és 16 óra között várják iskolás csoportokat, családokat és az egyéni látogatókat, akik a hajdani házépítés, háztetőjavítás, ház körüli munkák fogásaival ismerkedhetnek, korhű eszközök segítségével.

Hozzáfűzte: a nap során több alkalommal is vetített képes előadásokra is várják az érdeklődőket, akik különböző történeti közösségek embertanáról, illetve közösségek múltjáról és jelenéről hallhatnak érdekességeket.

A szombathelyi Iseum Savariense pénteken délután négy órától szintén vetített képes előadásokkal szolgál, Sosztarits Ottó régész például az ókori Savaria vallási közösségeiről, Bíró Szilvia Pannónia bennszülöttjeiről, Tóth Gábor pedig a honfoglaló magyar közösségről, a témával kapcsolatban a Kisalföld északi részén feltárt embertani leletekről tart előadást.