Hamarosan épülhet az M8-as osztrák határhoz vezető szakasza

A Körmend és Rábafüzes közötti 29 kilométeres szakasz két ütemben, egy 580 méteres völgyhíddal és két pihenővel fog megépülni.

Megjelent az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának ajánlati felhívása. A beruházó NIF hirdetménye az országhatárig húzódó kétszer egy sávos szakasz építési munkáira keresi a kivitelezőt.

A 29 kilométeres útvonal 18 méteres koronaszélességgel két ütemben épül meg:

  • az első ütemben a 161+200-as és a 180+650 kilométerszelvények közötti szakasz,
  • a másodikban a 180+650-as és a 190+114,7-es szelvény közötti szakasz jön létre.

A projektben öt különszintű csomópont épül: kettő Körmendnél (a 86-os út, illetve a 8707-es út keresztezése miatt), illetve egy-egy Csákánydoroszlónál, Vasszentmihálynál és Szentgotthárdnál. Vasszentmihálynál kialakítanak egy 580 méteres völgyhidat, 21 felüljáró és 12 aluljáró is létesül. Egy-egy kétoldali, egyszerű pihenőhelyet is fel kell építeni a kivitelezőnek Gasztonynál és Rábafüzesnél, valamint zajárnyékolófalakat kell emelnie több szakaszon.

Ahogy azt korábban megírtuk, az útszakasz kiviteli terveit UNITEF-FŐMTERV-UTIBER-UVATERV konzorcium készítette el.

Az M8-as az M4-es autópályát fogja Budapest elkerülésével összekötni a szintén építés alatt álló S7-es osztrák autópályával, tehermentesítve a Bécs–Budapest–Szolnok útvonalat. A kapcsolódási pontok Szolnoknál és Szentgotthárdnál lesznek. Az M8-as végleges nyomvonala még egyeztetés tárgyát képezi, egyelőre rövid szakaszok készültek el belőle.