Nyílt levél Bana Tibor Jobbikos képviselő részére

Tisztelt Bana Tibor Képviselő Úr!

Meglepődve olvastam a magyar kormányhoz benyújtott írásbeli kérdését, melyben a körmendi mozi épületének felújítására kér pénzt a magyar kormánytól, mozis célú hasznosítás céljából. Az épület egyébként még a közelmúltban is moziként funkcionált, néhány éve azonban bezárásra került, mely részben a megváltozott társadalmi, kulturális és gazdasági környezetnek volt köszönhető.

Úgy gondolom, hogy elvárható lett volna, hogy a kérdés benyújtása előtt konzultáljon velem, mint a város polgármesterével a kérdésről, ha másért nem is, legalább azért, mert az ingatlan önkormányzati tulajdonban van jelen pillanatban is. Amennyiben ezt megtette volna, akkor tisztában lenne azzal is, hogy Körmend Város Önkormányzatának benyújtott pályázata van az épület felújítására és hasznosítására a CLLD program keretein belül.

2015-ben harminchárom körmendi szervezet szövetkezett, melynek során rengeteg helyi állampolgárt, közösséget és szervezetet vontunk be a helyi fejlesztési stratégia nyitott elkészítésébe. Kiemelt figyelmet fordítottunk a fiatalok és az idősek, valamint a város közösségi és gazdasági életének különböző területén aktívan tevékenykedő polgárok véleményére. A konzorciumi tagok között jelen vannak a művelődés, a sport, a rekreáció, a turizmus, a köznevelés, a szociális élet, a városfejlesztés és az örökségvédelem területén működő intézmények és civil szervezetek, akikkel több lépcsőben, többszöri egyeztetés után közösen dolgoztuk ki a CLLD program keretein belül azt a stratégiát, melynek kulcsprojektje éppen a volt mozi épületének megújítása és új funkciókkal történő megtöltése.

A fejlesztési stratégiához kapcsolódóan elvégzett helyzetelemzés pedig világosan megmutatta, hogy a városnak szüksége van egy olyan közepes méretű, multifunkcionális közösségi és rendezvénytérre, mely illeszkedik Körmend kulturális tengelyére. A többlépcsős egyeztetések során a helyi intézmények, társadalmi szervezetek és egyéb partnerek véleménye szerint a volt mozi épülete alkalmas egy ilyen multifunkcionális közösségi és rendezvénytér kialakítására. Megújulásával a közösségi élet új formái nyílnak meg a körmendi közösségek és szervezetek előtt, és a művészeti együttesek, szakkörök, egyesületek otthonává válhatna. Ezen kívül pedig lehetőség lenne olyan kisebb események, előadások megtartására, melyek kevesebb nézőt vonzanak, ezáltal pedig kisebb előadótermet igényelnek.

Tisztelt Képviselő Úr!

Látható tehát, hogy az önkormányzatnak konkrét elképzelései vannak a volt mozi épületének jövőbeni hasznosítására. Fontos ismételten hangsúlyoznom, hogy az imént felvázolt tervek nem kizárólag az önkormányzat elképzeléseit tükrözik, hanem hosszas tárgyalások és széleskörű társadalmi egyeztetések előzték meg a koncepció kialakítását.

Jelezni szeretném továbbá, hogy a tavalyi évben felújított színháztermünk lehetőséget biztosít nem csak a színházi előadások megtartására, hanem mozifilmek vetítésére is. Ezzel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések egy úgynevezett „mozgó mozi” Körmendre hozataláról.

Ön tehát Képviselő Úr szemmel láthatóan nincsen tisztában az önkormányzat fejlesztési terveivel, benyújtott, vagy éppen benyújtás előtt álló pályázataival, illetve nem ismeri a körmendi szakmai és civil szervezetek szükségleteit és megfogalmazott kéréseiket sem.

Az épület jelenlegi állapota valóban leromlott, és felújításra szorul, ezt nem vitatom. Az Ön által felvázolt megoldási javaslat ugyanakkor ütközik a város polgárai által megfogalmazott célokkal. Az önkormányzat a konzorciumi partnereivel ezzel szemben egy olyan reális alapokon nyugvó projektet dolgozott ki, és nyújtott be, melynek pozitív elbírálása esetén az épület megújulhatna, és olyan új funkciókkal kerülne átalakításra, mely fenntarthatóan biztosítaná a körmendi civil szervezetek és csoportok minőségi munkáját.

Kérem az általam leírtak tudomásul vételét!

Tisztelettel:

Bebes István
Körmend Város Polgármestere